Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Francia védőt igazolt a Dunaszerdahely – HIVATALOS

A szlovák bajnokságban (Niké Liga) szereplő FC DAC 1904 együttese egy komoly nyugat-európai tapasztalattal rendelkező játékost szerződtetett…

 

Az FC DAC 1904 hivatalos oldala számolt be róla, hogy a felvidéki csapat szerződtette a tehetséges francia hátvédet, Romaric Yapit.

A 23 éves védő korábban hét évet töltött a Paris Saint-Germain akadémiájában, tagja volt a Thiago Motta által irányított U19-es együttesnek, majd Angliában a Brighton & Hove Albion, Hollandiában a Vitesse Arnhem és Franciaországban a Bastia alkalmazásában szerepelt.

“Tényleg nagyon boldog vagyok, hogy lezárult az átigazolásom. A klub és az edző víziója, továbbá összességében a dunaszerdahelyi feltételek meggyőztek és biztos vagyok benne, hogy életem egyik legjobb döntését hoztam meg. A labdarúgás a legszebb dolgok közé tartozik a világban, amely mindenhol ugyanolyan, mindenhol vonzza az emberek figyelmét. Elsősorban szeretnék nagyon keményen dolgozni a csapat és az egész klub érdekében. Bízom benne, hogy hozzájárulok majd a közösen elért sikerekhez” – mondta el az újonnan szerződtett játékos

“Alex Pinto távozását követően szükség volt a versenyhelyzet növelésére a védelmünk jobbszélén. Romaric a PSG akadémiájának növendéke, aki érdekes tapasztalatokat hoz, amelyeket három nagy országban gyűjtött. Sok sikert kívánok neki csapatunk színeiben” – tette hozzá a klub ügyvezető igazgatója, Jan Van Daele.

Yapi a dunaszerdahelyi csapat negyedik új szerzeménye volt a téli átigazolási időszakban.