A visszavágón már nem volt egy súlycsoportban a két, az olaszok jutottak a döntőbe…
A veretlenség is megmaradt, sikkesen ismét egy hajrában szerzett góllal
A marokkói csatár a két mérkőzésen ötször mattolta az angolokat…
Szabadon igazolhatóként érkezik…
Mindkét oldalt vannak meglepetések…
Két éve erősíti a csapatot…
Az Eb-je azonban minden bizonnyal nincs veszélyben
A BL-elődöntő hőse lett a 34 éves cserecsatár
A nyári átigazolási időszakra már munkába is állna…
Az Újpest 3-0-s vereséget szenvedett az MTK Budapest ellen a magyar bajnokság (OTP Bank Liga) első tavaszi mérkőzésén…
NB I: az Újpest edzője a szurkolóknak megígérte a lemondását – sajtóhír
A Nemzeti Sport beszámolói szerint eldőlt, hogy az Újpest belga tulajdonosa, Roderick Duchatelet 13 év után eladja a klubnál birtokolt tulajdonjagait, miután a vevővel már megszületett a megállapodás.
A forrás úgy tudja, hogy egy hazai nagyvállalat háttértámogatásával valósulhat meg a tulajdonosváltás. Az Újpestnek tehát magyar tulajdonosa lesz.
Az új tulajdonossal együtt hamarosan új szakmai stáb is érkehet a klubhoz, és a háttérben már folynak a tárgyalások az erősítésnek kiszemelt játékosokról. Ezért is vált sürgőssé a megállapodás, hiszen február 14-én lejár a hazai átigazolási időszak.
Mindemellett a klub edzőváltást is eszközölhet, hiszen Nebojsa Vignjevics állítólag ígéretet tett a lemondásra, miután péntek este az újabb vereség után a szurkolók számonkérték őt.
A visszavágón már nem volt egy súlycsoportban a két, az olaszok jutottak a döntőbe…
A veretlenség is megmaradt, sikkesen ismét egy hajrában szerzett góllal
A marokkói csatár a két mérkőzésen ötször mattolta az angolokat…
Szabadon igazolhatóként érkezik…
Mindkét oldalt vannak meglepetések…
Két éve erősíti a csapatot…
Az Eb-je azonban minden bizonnyal nincs veszélyben
A BL-elődöntő hőse lett a 34 éves cserecsatár
A nyári átigazolási időszakra már munkába is állna…
Az ügyészség börtönbüntetést is kér rá
Alapember lett ebben az idényben…
A következő szezonban is számolhatnak vele!
Üzletileg valamennyire jól jöhet ki a kölcsönből az MU
Több csapat is szívesen megadná neki a lehetőséget!
Tipikus nyer-nyer helyzet lehetne…
A spanyol csatár duplájával jutott tovább a Real Madrid a BL-döntőbe
Pár hónapja debütált csak a felnőttek között, de tökéletesen meg vannak elégedve vele
Fontos három pontot szereztek…
Az Európa-liga elődöntő visszavágói mellett pályára lépnek Cristiano Ronaldóék is…
A világ leghíresebb szalvétájának tartják…