Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

AS Roma: komoly változás jöhet a klub életében! – képpel

Sajtóbeszámolók szerint José Mourinho távozása csak a kezdet volt, hiszen további komoly változásokat tartogathat még a 2024-es esztendő az AS Románál, ahol alapvetően megváltozhat a klub megítélése – minden szempontból.

 

 

Nemzetközi sajtóvisszhang szerint az AS Romát 2020 nxarán megvásároló amerikai milliárdos, Dan Friedkin nemes egyszerűséggel eladhatja részesedését a “farkasoknál”, ugyanis igen komoly kérő tűnt fel a láthatáron: a Szaúdi Befektetési Alap (PIF).

A PIF ki ne tudná manapság, hogy alapvetően felelős a szaúdi klubfutball felemelkedéséért, hiszen a négy nagy klub, az európai sztárok sorát magához csábító Al-Nassr, Al-Hilal, Al-Ittihad és Al-Ahli tulajdonosa; további az európai TOP-futballban a Newcastle United együtteséhez is “bevásárolta” már magát.

Az olasz sajtóban megjelentek szerint a szaúdiak tovább “terjeszkednének” Európában, ahol a következő kiszemeltjük az AS Roma együttese, amelyért 900 millió eurós ajánlatot tehetnek a közeljövőben.

Csak viszonyításképp: Dan Friedkin korábban 700 millió eurót fizetett azért, hogy az AS Roma tulajdonosa legyen; a szaúdiak feltűnésével egyáltalán nem zárható ki, hogy egy számára jóval kedvezőbb ajánlatra igent mondjon az amerikai üzletember.