Robbie Keane csapata nyomást helyezett a Puskás Akadémiára…
Nagyon inog a kispad Ange Postecoglou alatt…
Megszilárdította második helyét a tabellán az Arsenal…
Jelentős szintlépés előtt a karrierje…
Remek iramú, gólgazdag mérkőzést játszottak a csapatok…
Elképesztő tempóban a ‘londoni kékek’…
A nápolyi alakulat komoly lehetőséget szalasztott el, ugyanis két közvetlen riválisa egymás ellen játszik a nap végén…
Mindkét csapat játékán érződött, hogy tökéletes számukra a döntetlen…
Nagyszerűen védett a magyar válogatott keretébe visszatérő kapus…
Az angol bajnokság (Premier League) 24. fordulójának szombati játéknapján az 5. helyezett Tottenham és a 8. pozícióban álló Brighton csapott össze egymással.
(Photo by Richard Pelham/Getty Images)
Már az első percben nagy bravúrt kellett bemutatnia a hazaiak kapusának, Vicario ugyanis Welbeck tizenhatoson belül eleresztett lövését tudta hárítani. A 17. percben viszont már az olasz hálóőr is tehetetlen volt, van de Ven szabálytalansága után ugyanis tizenegyest ítélt a játékvezető. A labda mögé Gross állt, ő pedig értékesítette a lehetőséget, 0-1! A 22. minutumban közel járt az egyenlítéshez a Spurs, ekkor ugyanis Richarlison ugorhatott ki ziccerben, de a kapujából jól kimozduló Steele kiválóan zárta a szöget és védeni tudta a ziccert, majd a kipattanónál Werner duplázását az egyik védő blokkolni tudta. Nem kellett sokat várni a következő nagy lehetőségre, a 26. percben Maddison tört be a tizenhatoson belülre, majd a hosszú felső felé tekerte a labdát, de a próbálkozása kevéssel célt tévesztett. A 29. percben már a másik oldalon forgott veszélyben a kapu, Mitoma éles szögből leadott lövését védte bravúros reflexmozdulattal Vicario. A 38. minutumban Steele a második nagy bravúrját is bemutatta a mérkőzés során, ekkor Kulusevski ziccerét hatástalanította az angol kapus.
A második játékrészt nagy fölényben kezdte a Tottenham, és még a félidő első felében sikerült kiegyenlíteniük az állást. A 61. percben Sarr ugrott ki a labdával a védők közül, majd a beadásába az egyik védő tudott beleérni, ami így a kapufáról ismét a középpályás elé került, ő pedig éles szögből be tudta venni a kaput, 1-1! Az egyenlítést követően a Brighton igyekezett magához ragadni a kezdeményezést, és a 77. percben közel jártak ahhoz, hogy ismét megszerezzék a vezetést, de Mitoma beadása után Fati lövése kevéssel a bal alsó mellé lőtte a labdát. Már-már úgy tűnt, hogy 1:1-el fog véget érni a találkozó, ám a ráadás utolsó percében Son beadására Brennan Johnson érkezett a hosszún, ő pedig közelről a léc alá vágta a labdát, 2-1! A Tottenham így otthon tudta tartani a három pontot, míg a Brighton csalódottan utazhat haza.
Tottenham – Brighton 2-1 (0-1)
Helyszín: Tottenham Hotspur Stadium Vezette: S. Barrott
Gólszerzők: Sarr (61.), Johnson (90+6.) ill. Gross (17. – büntető)
Sárga lapok: Maddison (35.), Sarr (61.) ill. Buonanotte (65.), Estupinan (79.), Dunk (88.)
Kiállítás: –ill.-
Tottenham: Vicario – Udogie (Höjbjerg 80.), van de Ven, Romero, Porro – Bentancur (Son 62.), Sarr (Davies 80.), Werner (Johnson 62.), Maddison, Kulusevski (Bissouma 62.) – Richarlison Vezetőedző: Ange Postecoglou
Brighton: Steele – Lamptey (Baleba 90+1.), van Hecke, Dunk, Estupinan – Gross, Gilmour (Baker-Boaitey 90+2.), Lallana (Fati 57.) – Buonanotte (Veltman 83.), Welbeck (Ferguson 83.), Mitoma Vezetőedző: Andrea Maldera
A mérkőzés összefoglalója:
A 24. forduló eredményei és további programja:
Szombat:
Manchester City – Everton 2-0
Fulham – Bournemouth 3-1
Liverpool – Burnley 3-1
Luton Town – Sheffield United 1-3
Tottenham – Brighton 2-1
Wolverhampton – Brentford 0-2
18:30 Nottingham Forest – Newcastle United (Tv: Spíler 1)
Vasárnap:
15:00 West Ham United – Arsenal (Tv: Spíler 1)
17:30 Aston Villa – Manchester United (Tv: Spíler 1)
Hétfő:
21:00 Crystal Palace – Chelsea (Tv: Match 4)
A bajnokság aktuális állása:
Robbie Keane csapata nyomást helyezett a Puskás Akadémiára…
Nagyon inog a kispad Ange Postecoglou alatt…
Megszilárdította második helyét a tabellán az Arsenal…
Jelentős szintlépés előtt a karrierje…
Remek iramú, gólgazdag mérkőzést játszottak a csapatok…
Elképesztő tempóban a ‘londoni kékek’…
A nápolyi alakulat komoly lehetőséget szalasztott el, ugyanis két közvetlen riválisa egymás ellen játszik a nap végén…
Mindkét csapat játékán érződött, hogy tökéletes számukra a döntetlen…
Nagyszerűen védett a magyar válogatott keretébe visszatérő kapus…
Az angol klub abban az esetben szeretné leigazolni, ha Alexander Isak úgy dönt, távozik…
Kihagyta csapata hétvégi bajnokiját…
Háromgólos hátrányból mentettek pontot…
Újabb bajnoki sikerre készül a címvédő…
Sorozatban 4. bajnokiján maradt nyeretlen Andoni Iraola csapata!
Hátrányból fordítottak a madridiak idegenben
A Borussia játékosai rengeteg nagy lehetőséget elpuskáztak…
Ezzel 5 pontra megközelítették a 4. helyezett Juventust!
Otthon tartotta a három pontot a szerdahelyi együttes…
A hírek szerint a Fiorentina elleni vereség akár Motta állásába kerülhet
Alan Shearer rekordját érte be
A nagy múltú angol klub jelentős trófeát utoljára 1969-ben nyert. A Newcastle United a már megszűnt Vásárvásorok kupáját hódította el, ráadásul az Újpest ellen…