Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ekl: A hajrában került előnybe az Olimpiakosz a Fradi ellen

A tavalyi szezonhoz hasonlóan idén is megélte a tavaszt az európai porondon a Ferencváros, amely most az Olimpiakosz ellen készült nagy bravúrra az Európa Konferencia Ligában.

Photo by Valerio Pennicino – UEFA/UEFA via Getty Images

Egy éve az Európa-ligában a Xabi Alonso vezette Bayer Leverkusen ejtette ki a magyar bajnokot – idén a görög Olimpiakosz készült ugyanerre a kieséses szakasz első fordulójában az Ekl-ben. A pireuszi együttes azért is volt izgalmas ellenfél, mert hatalmas volt a játékosmozgás a keretükben az elmúlt hónapokban, valamint nem sokkal az odavágó előtt még edzőt is cseréltek. Így különösen nehéz volt belőni, mire számíthatunk a bajnokságban (csak) a 4. helyen álló Olimpiakosztól.

A kezdés könnyedén parádés lehetett volna magyar szempontból: Abu Fani beívelt szabadrúgása után már a 2. percben előnybe került a Ferencváros, ám mivel a hálóba bólintó Varga Barnabás lesen volt, ezért némi videózgatás után visszavonták a találatot. Ezt leszámítva az első percek az ismerkedés jegyében teltek. Főleg a feketében játszó Fradi próbálta meg irányítani a játékot, de idővel a piros-fehérek is elkezdtek építkezni. A kapuk többnyire nem forogtak veszélyben: kisebb lehetőségek mellett egy komolyabb Dibusz bravúrt jegyezhettünk csak fel a 32. percben.

Az Olimpiakosz letámadása ritkán került elő, igaz így is elég sokszor labdához tudtak jutni az ellenfél térfelén. Mandilibar együttese ugyanakkor rendkívül komótosan szövögette az akciókat, így a vendég védelem rendre rendeződni tudott. Hiába a hazai pálya és a jó játékosok, a görög csapat semmivel sem tűnt jobbnak. Kiegyenlített erőviszonyok mellett, 0-0-ás döntetlennel mehettek szünetre a felek.

A második félidő ugyanilyen “kivárós” játékkal indult, nem ugrottak egymásnak az együttesek. A Fradinál Stankovic a három védős felállással kísérletezgetett ezen a meccsen, ami összességében nem nézett ki rosszul. Pár eladott labdától eltekintve a védelem jól állt a lábán, elöl pedig többször is sikerült zavart kelteni az ellenfél térfelén – kár, hogy a kisebb pontatlanságok és rossz döntések miatt nem hoztak akkora veszélyt a ferencvárosi lehetőségek, mint lehetett volna. Ugyanakkor a második félidőben javult a Fradi játéka – Stankovic együttese mezőnyben felül tudott kerekedni.

Az Olimpiakosz a cseréknek köszönhetően vissza tudott jönni a meccsbe (főleg Podence szállt be nagyon jól), a hajrában pedig még helyzetekig is jutottak. A piros-fehérek a 83. percben ráadásul meg is tudtak villanni, ami döntő jelentőségűnek bizonyult. A remekül játszó Rodinei beadása némi szerencsével surrant át középen a védők mellett és jutott a lendületből érkező El Kaabihoz, aki a hosszún be tudta sodorni a játékszert a kapuba. Az utolsó percekre ezek után megélénkült a játék, de már nem született több találat. Egy eléggé döntetlen szagú meccsen így végül vereséget szenvedett a Ferencváros, amely jövő héten a Groupama Arénában megkapja majd a lehetőséget a javításra. Az egy gól nem ledolgozhatatlan hátrány, akár még a továbbjutásra is lehet esély.

Olimpiakosz – Ferencváros 1-0 (0-0)
Helyszín: Georgios Karaiskakis Stadion (Pireusz) Vezette: Nyberg (SWE)
Gólszerző:
El Kaabi (83.)
Sárga lap: Alexandropoulos, Carmo, ill. Makreckis, Wingo, Ben Romdhan
Kiállítás: – ill. –

Olimpiakosz: Paschalakis – Ortega, Carmo, Ntoi, Rodinei – Hezze, Alexandropoulos (Horta), Carvalho – Masouras (Podence), El Kaabi (El-Arabi), Fortounis (Iborra). Edző: Mendilibar.

Ferencváros: Dibusz – Ramirez, Cisse, Samy Mmaee, Wingo – Maiga, Makreckis – Marquinhos (Ben Romdhane), Abu Fani (Besic), Zachariassen – Varga Barnabás (Pesic). Edző: Stankovic.