Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Premier League: a Chelsea támadója korábbi csapata ellen döntött csúcsot! – képpel

Mint arról mi is beszámoltunk, a Chelsea Raheem Sterling góljával sokáig vezetett a Manchester City otthonában, végül pedig egy ponttal utazhatott haza Maurici Pochettino csapata. A biztató eredmény mellett a londoniak gólszerzőjének volt még minek örülnie (…)

 

(…) Sterling ugyanis az első játékos lett a Premier League történetében, aki egy bajnoki idényen belül mindkét találkozón betalált a Man. City kapujába úgy, hogy korábban a manchesteriek játékosa volt.

A statisztikákból ráadásul egy igen különleges adat is szerepel a korábbi 82-szeres angol válogatott támadó neve mellett: Sterlingnek ugyanis ez volt az 52. gólja az Etihad stadionban a PL-ben, ennél többet pedig ebben az arénában csak a City ikonja, Sergio Agüero szerzett (102).

Érdekességként megemlítenék itt – ha már a gólszerzésnél tartunk -, hogy a hazaiak gólgyárosa, Erling Haaland manchesteri karrierje legrosszabb estéjét produkálta: a norvég csatársztárnak 9 lövési kísérlete volt, a várható góljainak száma 1.71 xG volt, Haaland mégsem talált a Chelsea hálójába.

 

(Borítókép: Photo by Shaun Botterill/Getty Images)