Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ahogy arról beszámoltunk, a Bayer Leverkusen újabb mérkőzést nyert meg a német bajnokságban, miután 2-1 legyőzte a Mainzot a Bundesliga 23. fordulójában. Az első gól rögtön a 3. percben érkezett, Granit Xhaka fantasztikus találatával, amit nagyjából 17 méterről tekert a kapuba. A svájci játékos először még elkezdett futni, majd hirtelen a combjához kapott, mint akinek fájdalmai vannak. A társai azért odafutottak ünnepelni hozzá, szinte alig törödve a sérülés veszélyével, a vezetőedző, Xabi Alonso viszont már risztotta az orvosi stábot. Aztán Xhaka egyszer hirtelen elkezdett mosolyogni, majd társaival együtt szinkronban lépdelt előre. Mint kiderült, ez egy előre megbeszélt gólöröm volt, amiről minden bizonnyal csak Alonso nem tudott, de a jelenet után ő is mosolyogva hívta vissza az orvosi stábot.
Xabi Alonso’s reaction to Granit Xhaka’s fake injury celebration
byu/dragon8811 insoccer
(Borítókép: Photo by Stefan Brauer/DeFodi Images via Getty Images)
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…
Több mint húsz éve vezet meccseket az élvonalban…
Az angol válogatott kapusa, Jordan Pickford sem erre számított…
Állítólag a felek mindenben megegyeztek, holnap pedig érkezhet a hivatalos bejelentés!
A legendás Recoba fia egyenlített…
A továbbiakban is komolyan számolnak a játékossal a madridiak…
Újabb brazil játékos kezdheti meg európai karrierjét az ukrán együttesben…
Hornyák Zsolt elárulta, miért tudnak sikeresek lenni az FTC ellen…
Újabb botrány a török bajnokságban…
Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…