Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bundesliga: szenvedve, de hozta a kötelezőt a kiesés ellen küzdő Mainz ellen a Bayer Leverkusen! – videóval

A német bajnokság (Bundesliga) 23. fordulóját a listavezető Bayer Leverkusen és az utolsó előtti helyen álló Mainz összecsapása nyitotta.

(Photo by Stefan Brauer/DeFodi Images via Getty Images)

Kiválóan kezdődött a mérkőzés a listavezető szempontjából, hiszen már a 3. percben meg tudták szerezni a vezetést. Ekkor Grimaldo lepattanó beadása csorgott Xhaka elé, aki nagyjából 18 méterről a beadásra számító kapus felett a hosszúba tekerte a labdát, 1-0! Nem tartott azonban sokáig a hazaiak öröme, a 8. minutumban ugyanis egyenlíteni tudott a Mainz! Egy szabadrúgás utáni beívelést Widmer fejelt középre, ahol Kohr érkezett, ő pedig fejjel mattolta Hradeckyt, 1-1! A 20. percben ismét Xhaka eresztett meg egy bombát a kapura, de Zentner ezúttal hárítani tudta a svájci középpályás próbálkozását. A félidő második felétől ismét rá tudta erőltetni akaratát a vendégekre a Leverkusen, de a Bo Henriksen által nemrég átvett mainzi csapat nagyon jól állta a sarat. A szünet előtti utolsó percekben aztán megszaporodtak a hazai lehetőségek: a 40. percben egy védelmi hiba után Hofmann lőhetett ziccerben, Zentner azonban spárgázva hárítani tudta a próbálkozást, majd az ezt követő szögletnél Grimaldo csavarását kellett bravúrral kiütnie a hosszú felsőből a vendégek kapusának. A 44. percben még Grimaldo egy szabadrúgást is elvégezhetett ígéretes helyzetből, Zentner azonban a helyén volt, és ki tudta tenyerelni a lövést, így 1:1-es döntetlennel vonultak a szünetre a felek.

A második játékrész első veszélyes helyzete a vendégek előtt alakult ki a 48. percben, amikor egy beadás után Mwene tudott fejpárbajt nyerni Frimponggal szemben, de a védő fejese kevéssel elkerülte Hradecky kapuját. A hazaiak részéről az első nagy lehetőség a 62. percben alakult ki, amikor egy szöglet után Adli tudott csúsztatni a rövid saroknál, ám a próbálkozása kevéssel célt tévesztett. A 68. percben aztán sikerült megtörnie a jeget a Leverkusennek! Andrich vállalkozott egy távoli, 30 méteres lövésre, amit könnyedén hárítania kellett volna Zentnernek, a kapus kezéből azonban a hálóba pattant a labda, 2-1! A bekapott gólt követően ismét nagy erőket mozgósított a Mainz az egyenlítés érdekében, de a 79. percben Xhaka megtaposása miatt kiállította a csereként beálló Ngankamot a játékvezető! A véghajrában még 10 emberrel is mindent megtett a pontszerzés reményében a Mainz, de az újabb egyenlítés már nem jött össze, így a Leverkusen átmenetileg 11 pontos előnyre tett szert a Bayern Münchennel szemben.

Bayer Leverkusen – Mainz 2-1 (1-1)
Helyszín:
BayArena Vezette: T. Gerach
Gólszerzők:
Xhaka (3.), Andrich (68.) ill. Kohr (8.)
Sárga lapok: Frimpong (45+1.), Tah (48.), Wirtz (74.) ill. Onisiwo (42.), Kohr (52.), Zentner (54.), Caci (66.), Mwene (85.)
Kiállítás:ill. Ngankam (79.)

Bayer Leverkusen: Hradecky – Tapsoba, Tah, Kossounou – Grimaldo, Xhaka, Andrich, Frimpong (Tella 83.) – Wirtz (Hlozek 90.), Hofmann (Schick 56.) – Adli (Hincapié 83.) Vezetőedző: Xabi Alonso

Mainz: Zentner – Kohr, van den Berg, Caci – Widmer (Guilavogui 60.), Barreiro, Amiri, Mwene – Gruda (Ngankam 65.), Onisiwo (Krauss 83.), Lee Vezetőedző: Bo Henriksen

A mérkőzés összefoglalója:

A 23. forduló eredményei és további programja:

Péntek:
Bayer Leverkusen – Mainz 2-1

Szombat:
15:30 B. Mönchengladbach – VfL Bochum
15:30 Union Berlin – Heidenheim
15:30 VfB Stuttgart – Köln (Tv: Aréna 4)
15:30 Werder Bremen – Darmstadt
18:30 Bayern München – RB Leipzig (Tv: Aréna 4)

Vasárnap:
15:30 Eintrach Frankfurt – Wolfsburg (Tv: Aréna 4)
17:30 Borussia Dortmund – Hoffenheim (Tv: Aréna 4)
19:30 Augsburg – Freiburg (Tv: Aréna 4)

A bajnokság aktuális állása:

Standings provided by Sofascore