Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: Foden góljával hozta a kötelezőt idegenben a Manchester City! – videóval

Az angol bajnokság (Premier League) 26. fordulójának szombati játéknapján a címvédő Manchester City gárdája a Bournemouth otthonában lépett pályára.

(Photo by Marc Atkins/Getty Images)

A 9. percben alakult ki a mérkőzés első nagy helyzete, amikor Erling Haaland léphetett ki ígéretes helyzetben a labdával, de a próbálkozása végül elkerülte a kapu jobb oldalát. Egy perccel később a hazaiaknak is volt lehetősége a gólszerzésre, Kerkez távoli lövését azonban Ederson ki tudta tornászni a léc alól. A félidő közepén aztán a vendégek fölénye góllá érett: Haaland tudott lefordulni a védőjéről, és kapura lőtt, de ezt még Neto hárítani tudta, a kipattanónál viszont Foden már nem kegyelmezett, 0-1! A vezetés megszerzését követően is egyértelműen a City akarata érvényesült, és sokszor teljesen beszorították a Bournemoutht a saját kapuja elé, de a szünetig újabb gólt nem tudtak szerezni. A hármas sípszó előtti utolsó pillanatokban még Edersonnak kellett hárítania egy távoli lövést, de a brazil kapus ezt megoldotta, így egygólos különbséggel vonultak pihenőre a felek.

A második játékrészben jóval aktívabb volt támadásban a Bournemouth, amely több ígéretes lehetőséget is ki tudott dolgozni. A legnagyobb helyzetük a 68. percben alakult ki, amikor egy szöglet után Solanke tudott kapura fejelni, de Ederson a gólvonalon hatástalanítani tudta a próbálkozást, majd a Kerkeztől érkező ismétlést az egyik védő tudta blokkolni. A 75. minutumban egy jó összjátékot követően Haaland került ziccerbe, de az ötös bal sarkáról eleresztett lövését Neto bravúrra hárítani tudta. A véghajrában is nagy erőket mozgósított az egyenlítés érdekében a hazai gárda, amely a 90. percben majdnem egalizálni is tudott Ünal révén, de a támadó fejese centikkel elkerülte Ederson kapuját. Végül hiába küzdött nagyot Iraola csapata, az egyenlítés nem jött össze, így a City ismét egy pontra felzárkózott a listavezető Liverpool mögé.

Bournemouth – Manchester City 0-1 (0-1)
Helyszín:
Vitality Stadium Vezette: J. Gillett
Gólszerző:
ill. Foden (24.)
Sárga lapok: Cook (38.), Senesi (70.) ill. Silva (87.), de Bruyne (90+6.)
Kiállítás:ill.-

Bournemouth: Neto – Kerkez (Sinisterra 88.), Senesi (Faivre 80.), Zabarnyi, Smith – Cook, Christie (Ünal 88.) – Tavernier (Ouattara 68.), Kluivert (Scott 68.), Semenyo – Solanke Vezetőedző: Andoni Iraola

Manchester City: Ederson – Stones, Dias, Aké, Akanji – Rodri. Kovacic (de Bruyne 84.) – Silva, Nunes (Doku 63.), Foden – Haaland (Álvarez 75.) Vezetőedző: Pep Guardiola

A mérkőzés összefoglalója:

A 26. forduló eredményei és további programja:

Szerda:
Liverpool – Luton Town 4-1

Péntek:
Chelsea – Tottenham – Elhalasztva

Szombat:
Aston Villa – Nottingham Forest 4-2
Brighton – Everton 1-1
Crystal Palace – Burnley 3-0
Manchester United – Fulham 1-2
Bournemouth – Manchester City 0-1
21:00 Arsenal – Newcastle (Tv: Spíler 1)

Vasárnap:
14:30 Wolverhampton – Sheffield United (Tv: Spíler 1)

Hétfő:
21:00 West Ham United – Brentford (Tv: Match 4)

A bajnokság aktuális állása:

Standings provided by Sofascore