Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Superclásico: küzdelmes döntetlent játszott egymással a River és a Boca – videóval

Az argentin bajnokság idei első kiírásában, a Copa de la Liga Profesionalban ezen a hétvégén rendezik a “rangadók fordulóját”, amikor a lehetőségekhez mérten minden csapat a legnagyobb riválisa ellen játszik…

(Photo by Daniel Jayo/Getty Images)

Az argentin “rangadók fordulójának” legjobban várt összecsapásán a River Plate és a Boca Juniors 1-1-es döntetlent játszott egymással a Monumentalban.

A házigazda azonnal rárontott az ellenfélre, és az első helyzetre csupán három percet kellett várni, ekkor viszont egy szöglet utáni lecsorgó labdát L. González Pirez csúnyán fölé lőtt a kapu torkából. Mindkét oldalt több tekintélyt parancsoló belépőt láthattunk, majd a nyolcadik percben FIgal kapta meg az első sárga lapot Colidio felvágásáért. Az ezt követően elvégzett szabadrúgás után A. Herrera került helyzetbe, közeli kísérletét azonban S. Romero hárította. A River kezdeti nyomása az idő előrehaladtával valamelyest enyhült és az első negyedóra végén a Boca is több akciót vezetett, az arany-kékek első lövési kísérlete során azonban Zenon távoli próbálkozása jócskán elkerülte Armani kapuját. Kisvártatva a River kapuja felé lendületesen meginduló Merentielt I. Fernández csak szabálytalanul tudta megállítani, amiért ő is besárgult. Az első játékrész derekánál Echeverri fejjel játszotta meg a tizenhatos elterében Colidiót, aki egy remek lefordulást követően a kapufát találta el. Ezt követően a Boca először vezetett hosszabb támadásokat, miközben Blanco felívelése után Merentiel csúsztatása ment jócskán mellé, majd Saralegui átlövése tévesztett célt. Tíz perccel az első félidő vége előtt egy labdaszerzést követően E. Barco törhetett kapura, Lema azonban az utolsó pillanatban szerelni tudta őt. Nem sokkal később Blanco bal oldali bejátszását követően Armani mentett a kapu torkában Cavani elől. Az első játékrész hajrájában a vendégektől Medina kapott sárga lapot a lendületből meginduló E. Barco lerántásáért, majd egy hasonló szabálytalanásg végett Blancót is figyelmeztették. Az első játékrész nagy küzdelmet hozott, azonban gól nélküli döntetlennel ért véget.

A második játékrész legelején Merentiel megindulását követően kellett tisztázniuk a hazai védőknek a saját tizenhatosukon belül, majd két perc elteltével a River vezetett veszélyes támadást, melynek végén P. Solari fejesét S. Romero fogta. Egy perccel később Pablo Solari már nem hibázott, E. Díaz hosszú indítását követően az első lövését a kapus még lábbal védte, de a kipattanó éppen elé került, melyet azzal a lendülettel bevágott. Kisvártatva Zenon megindulását követően A. Herrera kapott sárgát a térd magasságában elkövetett kaszálásért. A bekapott gól után igyekezett aktivizálni magát támadásban a Boca, azonban hiába tette tiszteletét többször a River térfelén, Cavaniék képtelenek voltak érdemi lehetőséget kialakítani. Ezzel szemben a River letámadása nem egyszer okozott kellemetlen perceket az arany-kékek számára már a saját tizenhatosukon belül. Egy óra elteltével a hazaiaknál Sant’Anna és Aliendro jelentkezett játékra A. Herrera és Echeverri helyett. Negyedóra elteltével a frissen becserélt Aliendro lekészítéséből E. Barco bombázott a kapu fölé. A második etap derekához közeledve egy lendületes akció végén Medina lövését védte Armani. A hazaiaknál a gólszerző P. Solarit sérülés miatt Borja váltotta, míg a vendégeknél Cavani helyére Langoni, Saralegui helyére Blondel állt be. A 70. percben a Boca némileg váratlanul kiegyenlített, hiszen a River lehetőségei után Blanco balról befelé húzott az alapvonal közelébe, visszapasszát pedig Cristian Medina lőtte a hálóba. Néhány perccel később ismét a Boca előtt adódott lehetőség, Advíncula jobb oldali bejátszása után azonban Merentiel gyengén pörgetett kapu felé, majd azt követő ellentámadás végén S. Romero Borja közeli fejesét, majd Sant’Anna ismétlését egyaránt védeni tudta. Az utolsó tíz perc előtt a hazaiaknál I. Fernándezt Mastantuono, Villagrát pedig N. Fonseca váltotta, a vendégek a védelem megerősítése érdekében Valentinit vetették be a gólszerző Medina helyett. Egy jobb oldali bejátszás után Colidio húzta fölé a labdát akrobatikus mozdulattal, majd kisvártatva a másik oldalon egy labdaszerzést követően Blondel beadásáról Merentiel csak centikkel maradt le. Diego Martínez a hajrában még Fabrát és Benedettót is beküldte Zenon, ill. Merentiel helyett. A hosszabbítás perceiben még a River előtt adódott egy jókora lehetőség, Colidio megindulását követően azonban Masantuono ajtó-ablak helyzetben a kapu fölé bombázott, így be kellett érniük a döntetlennel.

A döntetlennel a River továbbra is veretlenül vezeti a csoportját, a Boca pedig továbbra sincs playoff-helyen a saját csoportjában.

River Plate – Boca Juniors 1-1 (0-0)
Helyszín: Estadio Más Monumental; Vezette: Yael Falcón Pérez
Gólszerzők: P. Solari (49.), ill. Medina (70.)
Sárga lapok: I. Fernández (19.), A. Herrera (53.), ill. Figal (8.), Medina (43.), Blanco (45+1.)
Kiállítva:ill.

River Plate: Armani – A. Herrera (Sant’Anna 59.), L. González Pirez, P. Díaz, E. Díaz – Villagra (N. Fonseca 79.) – I. Fernández (Mastantuono 79.), Echeverri (Aliendro 59.), E. Barco – P. Solari (Borja 66.), Colidio. Vezetőedző: Martín Demichelis.

Boca Juniors: S. Romero – Advíncula, Lema, Figal, Blanco – Saralegui (Blondel 67.), Medina (Valentini 80.), E. Fernández, Zenon (Fabra 89.) – Merentiel (Benedetto 89.), Cavani (Langoni 66.). Vezetőedző: Diego Martínez.

A Copa de la Liga Profesional 7. fordulójának eredményei és további programja

Independiente – Racing Club 0-1
Huracán – San Lorenzo 0-0
Sarmiento Junin – Barracas Central 0-0
Belgrano – Talleres Córdoba 2-2
Unión Santa Fé – Independiente Rivadavia 4-1
River Plate – Boca Juniors 1-1
Gimnasia La Plata – Estudiantes La Plata 0-0
Newell’s Old Boys – Rosário Central 0-1
Instituto – Godoy Cruz 0-2
Lanús – Banfield 1-1
Hétfő, 23:00 Defensa y Justicia – Deportivo Riestra
Hétfő, 23:30 Argentinos Juniors – Platense
Kedd, 01:30 Vélez Sarsfield – Tigre
Kedd, 01:45 Central Córdoba – Atlético Tucumán

A bajnokság aktuális állása

Standings provided by Sofascore

Standings provided by Sofascore

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!