Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: csökkentették az Evertonra novemberben kiszabott tízpontos büntetést! – Hivatalos

Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Everton együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy a klub fellebbezését bíráló független bizottság csökkentette a csapatra még novemberben kiszabott tízpontos büntetést.

(Photo by Joe Prior/Visionhaus via Getty Images)

Az Everton gárdáját még novemberben súlytotta tízpontos levonással a liga annak következtében, hogy a klub megsértette a fenntarthatóságra vonatkozó szabályzatot. A döntést követően a liverpooli alakulat rögtön fellebbezett, aminek most lett meg az eredménye.

A Premier League közleményéből kiderült, hogy az Everton képviselőit három napja hallgatta meg a három tagból álló fellebviteli bizottság. Az Everton összesen kilenc pontban támadta meg a korábbi döntést, melyekben egyhangúlag a büntetés mértékét vitatták, a szabálysértésük tényét pedig már korábban elismerték. A bizottság végül a kilenc pontból hetet elfogadott, kettőt azonban elutasított, de az Evertonnak így is sikerült elérnie azt, hogy csökkentsék a korábban kiszabott büntetés mértékét, ami így az eredeti tízpontos levonásról hatpontosra csökkent.

Mindez azt jelenti, hogy az Everton némileg kedvezőbb helyzetbe került a kiesés ellen folytatott harcban, 21 helyett ugyanis már 25 ponttal rendelkeznek, aminek köszönhetően a 17. helyről felléptek a 15. pozícióba.

A bajnokság aktuális állása:

Standings provided by Sofascore