Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Agüero tiszta vizet öntött a pohárba a visszatérésével kapcsolatban

A nemzetközi sajtóban olyan híresztelések láttak napvilágot, hogy visszatérne a két évvel ezelőtt egészségügyi okokból visszavonult támadó…

(Photo by Jose Manuel Alvarez/Quality Sport Images/Getty Images)

A nemzetközi sajtóban különféle találgatások jelentek meg arról, hogy a két évvel ezelőtt szívritmuszavara miatt visszavonuló Sergio Agüero a héten edzésbe állhat az Independienténél, és nevelőcsapata színeiben visszatérhet a profi futballhoz, mindezt azonban ő maga kacsának minősítette.

“Sokakhoz eljutott a hír. Teljes mértékben hazugság, nem fogok az Independientével edzeni. Talán azért találták ki, mert a napokban találkoztam a kardiológusommal, aki valóban azt mondta, hogy minden rendben, jó egészségnek örvendek, de ahhoz, hogy ismét profi sportolói legyek, még sok kivizsgálásra lenne szükségem…”

A most 35 éves egykori csatár 2021 decemberében a Barcelona egyik bajnokiján lett rosszul, melyet követően alapos orvosi átvizsgálásnak vetette alá magát, az orvosok pedig szívprolémái miatt a profi pályafutása befejezését javasolták. Agüero felhagyott az aktív sportolással, kizárólag hobbiból szokott focizni, de azt a közelmúltban megerősítette, hogy európai karrierje végeztével szívesen visszatért volna a Rojóhoz – részben ez is hozzájárulhatott a mostani találgatásokhoz.

Agüero Európában az Atlético Madrid, a Manchester City és a Barcelona futballistája volt, míg az argentin válogatottban 2006 és 2021 között 101 mérkőzésen lépett pályára, ezalatt 41 találatot regisztrált. Tagja volt a 2021-es Copa Américát megnyerő és a 2014-es vb-n ezüstérmes csapatnak, míg annak idején két junior világbajnokságot nyert és olimpiai bajnok lett a 2008-as pekingi argentin siker alkalmával.

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!