Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: meghosszabbítaná középpályásának a szerződését a Newcastle – sajtóhír

Az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő “szarkák” mindenképpen marasztalnák brazil középpályásukat, Joelintont.

(Photo by MI News/NurPhoto via Getty Images)

A Football Insider értesülései szerint a Newcastle United megszeretné hosszabbítani Joelinton szerződését. A 27 éves játékos kontraktusa jelenleg 2025-ig szól a csapattal, amelyet 2028-ig újítanának meg. A forrás szerint maga a középpályás is szívesen maradna, így valószínűleg dűlőre fognak jutni a felek a közös folytatást illetően, ugyanis az ötszörös brazil válogatott labdarúgó alapembere az Eddie Howe vezette csapatnak.

Joelinton 2019-ben érkezett a Newcastle együtteséhez a Hoffenheimtől 44 millió euróért cserébe, azóta 180 tétmérkőzésen kapott lehetőséget a klub színeiben, amelyeken 25 gólt és 15 gólpasszt jegyzett.