Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Miután az argentin válogatott kijutott a párizsi olimpiára, azonnal megindultak a találgatások, hogy túlkorosként mely világbajnokok csatlakozhatnak az ötkarikás válogatott keretéhez…
(Photo by Andrea Staccioli/Insidefoto/LightRocket via Getty Images)
Az argentin U20-as és U23-as válogatott szövetségi edzője, Javier Mascherano korábban megerősítette, hogy szeretné ha Lionel Messi és Ángel Di María egyaránt csatlakozna a nemzeti csapathoz olimpiára. A szakember a TyC Sports-nak megerősítette, hogy azóta mire jutott velük:
“Ángel tisztellettel visszautasította a lehetőséget, úgyhogy rá biztosan nem számíthatunk az olimpián. Leóval is beszéltem már, egyelőre abban maradtunk, hogy még vissza fogunk térni erre a kérdésre a közeljövőben, úgyhogy meglátjuk…”
A szabályok értelmében az egyes válogatottak keretében a 23 év alatti játékosok mellett három annál idősebb futballistát nevezhetnek “túlkorosként” a keretekbe. Mivel idén nyár elején Copa Américát is rendeznek, az argentin felnőtt válogatott meghatározó játékosai számára bizonyára az lesz a fontosabb torna és vélhetően nem sokan vállalnának be egy nyáron két többhetes tornát.
Az idei olimpiai játékok férfi labdarúgó-tornája mérkőzéseit július 24-től augusztus 10-ig rendezik hét franciaországi stadionban.
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…
Ismét a második helyen áll Thomas Tuchel csapata!
Újabb kieső kilétére derült fény…
Ezzel már a remekül védő Guaita sem tudott mit kezdeni!
Szinte behozhatatlan előnyre tettek szert a 4. helyért folytatott harcban!
Féltucat gólig meg sem álltak a vendégek…
A Düsseldorf osztályozót játszhat a feljutásért…
Először szerződhet külföldre karrierje során…
“Hálás vagyok az itt eltöltött évekért!”