Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Saudi Pro League: hazai pályán szenvedtek vereséget Cristiano Ronaldóék

A szaúdi labdarúgó-bajnokság (Saudi Pro League) 23. fordulójának csütörtöki játéknapján az Al Nassr az Al-Raed csapatát látta vendégül.

(Photo by Yasser Bakhsh/Getty Images)

A vezetést a 18. percben az Al-Raed szerezte meg, a hazaiak nagyon gyenge védekezést mutattak be, amelyet El Berkaoui használt ki. Az Al Nassr viszonylag hamar egyenlíteni tudott, Cristiano Ronaldót találta meg egy ívelés, de a portugál klasszis csak a kapufát találta el kapásból, a kipattanót azonban Yahya a kapuba lőtte.

A második játékrész első percében újra magához ragadta a vezetést a vendég együttes, Sayoud átadásából Fouzair talált be. A hazaiak nem tudtak felpörögni, a vendégek pedig nagyon jól használták ki a helyzeteiket, ugyanis a következő valamire való helyzetükből a 87. percben meglőtték a harmadik góljukat is. A hazaiaknak azonban még így is bőven lett volna ideje az egyenlítésre, mert több mint 10 percet hosszabbított a játékvezető, de nagyon gyenge támadójátékkal rukkoltak elő.

Az Al Nassr akár 12 pontos hátrányba is kerülhet, ha az Al-Hilal holnap megnyeri a mérkőzését, az Al-Raed pedig nagyon fontos három pontot gyűjtött be és 5 pontra megléptek a kiesést érő 16. helytől.

Al Nassr – Al-Raed 1-3 (1-1)
Helyszín: Al-Awwal Park (Rijad), Vezette: Al-Kharbosh
Gólszerzők: Yahya (24.) ill. El Berkaoui (18.), Fouzair (46.), Sayoud (87.)

A 23. forduló eddigi eredményei és további mérkőzései:
Csütörtök:
Al Shabab – Al Feiha 2-3
Damac – Al Wehda 1-0
Al Nassr – Al-Raed 1-3

Péntek:
15:00 Al Riyadh – Al-Hilal
15:00 Al Taee – Al Hazem
18:00 Al-Ittihad – Al Akhdoud

Szombat:
15:00 Al Fateh – Al Khaleej
15:00 Al-Ettifaq – Abha
18:00 Al-Taawon – Al Ahli

A bajnokság állása:

Standings provided by Sofascore