Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Newcastle United élt opciós jogával, és idény közben meghosszabbította csapatkapitánya, Jamal Lascelles szerződését.
A “szarkákat” 2014 nyara óta szolgáló középhátvéd szerződése a nyáron lejárt volna, azonban a klub egy évvel megtoldotta a 30 esztendős játékos szerződését.
“Fontos játékosunk, igazi vezér az öltözőben. Szerves része marad a csapatnak!” – kommentálta a klub döntését Eddie Howe menedzser.
Az eddig 249 alkalommal a Newcastle-ben pályára lépő Jamal Lascelles ugyan mára már nem számít alapembernek a Newcastle együttesénél, ám tipikusan az a futballista, akire mindig lehet számítani, hiszen elkötelezettsége megkérdőjelezhetetlen.
Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…
Ismét a második helyen áll Thomas Tuchel csapata!
Újabb kieső kilétére derült fény…
Ezzel már a remekül védő Guaita sem tudott mit kezdeni!
Szinte behozhatatlan előnyre tettek szert a 4. helyért folytatott harcban!
Féltucat gólig meg sem álltak a vendégek…
A Düsseldorf osztályozót játszhat a feljutásért…
Először szerződhet külföldre karrierje során…
“Hálás vagyok az itt eltöltött évekért!”