Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Niké Liga: sima vereséggel kezdte a rájátszást a DAC – videóval

A szlovák bajnokság (Niké Liga) rájátszásának első fordulójában az FC DAC 1904 együttese a Nagyszombat otthonába látogatott…

 

A vártnál jóval szerényebben kezdte a felsőházi rájátszást az FC DAC 1904 együttese, amely vasárnap délután 3-0-s vereséget szenvedett a Nagyszombat otthonában. A mérsékelt első félidőben keveset forogtak veszélyben a kapuk és már úgy tűnt, hogy nem születik találat az első 45 perc során, azonban a ráadásban Andzouana balszerencsés öngóljával a hazaiak kerültek lépéselőnybe. A fordulást követően a DAC vette át az irányítást és rohamozott az egyenlítésért, azonban nem tudott eredményes lenni. A második játékrész derekánál egy szöglet utáni kavarodásban a Nagyszombat volt újból eredményes, miután Kharatinról a saját kapjában kötött ki a játékszer. Újabb tíz perccel később Michal Duris fejesével alakult ki a 3-0-s végeredményt. A legvégén akár még ennél is nagyobb lehetett volna a különbség, azonban Popovic kivédte Poznar büntetőjét.

A DAC magyar játékosai közül Csinger Márk végig játszotta a mérkőzést, Vitális Milán pedig kezdőként 65 percet töltött a pályán.

Nagyszombat – FC DAC 1904 3-0 (2-0)
Gólszerzők: Andzouana (45+1. – öngól), Kharatin (68. – öngól), Duris (80.), ill.

A felsőházi rájátszás aktuális állása

Az állást biztosítja a Sofascore