Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Arda Güler: “nehéz időszakon vagyok túl, remélem a gólom után több örömöt tartogat számomra a szezon…”

A Real Madrid 19 éves tehetsége a Celta Vigo ellen rúgott gólját követően állt az újságírók rendelkezésére, amelyen kifejtette gondolatait az eddigi szezonjáról is…

(Photo by Flor Tan Jun/Getty Images)

Arda Güler csereként beállva vette be a Celta Vigo kapuját a mérkőzés 90+4. percében, azonban míg a párharc már el volt döntve, a játékos karrierjében egy hatalmas gátat dönthetett le, amelyet a csapattársak is megünnepeltek a fiatal tehetséggel. Arda Güler hatodik alkalommal kapott lehetőséget Carlo Ancelotti részéről, ez idő alatt azonban mindössze 93 percet tölthetett a pályán, így megjárva a Real Madrid csapatába való beilleszkedés röhög útját. Güler így értékelte az eddigieket:

“Nagyon jól érzem magam Madridban. Ez a világ legjobb klubja és nagyon nehéz bekerülni a kezdőcsapatba, de úgy érzem, hogy idővel legyőzöm ezt az akadályt is. Nagyon rosszul alakultak a dolgok eddig, de a gólom után azt remélem, hogy a dolgok immár jóra fognak fordulni…”

A 19 éves török középpályást két sérülés is akadályozta abban, hogy több lehetőséget kapjon a szezon folyamán.