Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Gareth Southgate kihirdette az angol válogatott keretét a következő két mérkőzésre

Az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Gareth Southgate pénteken kihirdette a keretét a soron következő két találkozóra.

(Photo by James Manning/PA Images via Getty Images)

Az angolok két felkészülési mérkőzést játszanak, március 23-án a brazilokat látják vendégül, három nappal később pedig Belgiummal mérkőznek meg szintén hazai környezetben. Mindkét összecsapást a legendás londoni stadionban, a Wembleyben rendezik meg.

Gareth Southgate 25 játékos hívott be, ebből két labdarúgó újonc, a Newcastle támadója Anthony Gordon, és az Everton védője, Jarrad Branthwaite debütálhat a “háromoroszlánosok” színeiben. Három visszatérő is van, a Manchester City játékosa, John Stones, a Chelsea formába lendülő szélsővédője, Ben Chilwell, és a Brentford csatára, Ivan Toney.

A listáról meglepetésre Ben White, de a szövetségi kapitány szerint maga a játékos utasította vissza a válogatott meghívót, mondván az Arsenalra szeretne koncentrálni teljes erőbedobással.

AZ ANGOL LABDARÚGÓ-VÁLOGATOTT BRAZÍLIA ÉS BELGIUM ELLENI KERETE
KAPUSOK: Aaron Ramsdale (Arsenal), Jordan Pickford (Everton), Sam Johnstone (Crystal Palace)
VÉDŐK: Kyle Walker (Manchester City), John Stones (Manchester City), Harry Maguire (Manchester United), Jarrad Branthwaite (Everton), Ben Chilwell (Chelsea), Lewis Dunk (Brighton), Joe Gomez (Liverpool), Ezri Konsa (Aston Villa)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Jude Bellingham (Real Madrid), Declan Rice (Arsenal), Conor Gallagher (Chelsea), Jordan Henderson (Ajax), James Maddison (Tottenham Hotspur)
TÁMADÓK: Harry Kane (Bayern München), Phil Foden (Manchester City), Anthony Gordon (Newcastle United), Cole Palmer (Chelsea), Marcus Rashford (Manchester United), Bukayo Saka (Arsenal), Ivan Toney (Brentford), Ollie Watkins (Aston Villa), Jarrod Bowen (West Ham United)