Pályára lép a Manchester City és a Real Madrid is…
Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
A horvát bajnokság (1. HNL) 27. fordulójának szombati játéknapján a bajnoki címre hajtó Hajduk Split a Lokomotiva Zagrebet látta vendégül…
(Photo by Ivo Cagalj/Pixsell/MB Media/Getty Images)
A horvát bajnokság második helyén álló Hajduk Split meglepetésre 2-0-s vereséget szenvedett hazai pályán a Lokomotiva Zagrebtől balszerencsés körülmények között. A hazaiak hiába kezdték aktívabban a mérkőzést, hamar megpecsételődött a sorsuk, ugyanis Mikanovic már a 24. percben megkapta a második sárga lapját, így tíz emberre fogyatkoztak. A Lokomotiva villámgyorsan kihasználta a létszámfölényt, két minutummal később Robert Mudrazija talált a hálóba. A Hajduk erejéből többre nem futotta az első játékrészben, így féltávnál a vendégek örülhettek egygólos vezetésnek. A szünet után a hazai gárda igyekezett rendezni a sorokat és emberhátrányban is aktívan futballozni, azonban hiába harcolt ki tizenegyest, Livaja képtelen volt értékesíteni a lehetőséget. Néhány perccel később a zágrábiak tovább növelték előnyüket, Robert Mudrazija másodszor vette be Lucic kapuját. A kétgólos hátrány behozhatatlannak bizonyult a splitiek számára, akik már csak egy becsületgólra voltak képesek a hajrában, amikor Kleinheisler átadásából Marko Livaja szerzett gólt a 97. percben.
A magyar válogatott középpályása, Kleinheisler László csereként lépett pályára a második félidő kezdetén, új csapatában a nyolcadik bajnoki meccsén a második gólpasszát adta.
Hajduk Split – Lokomotiva Zagreb 1-2 (0-1)
Gólszerzők: Livaja (90+7.), ill. Mudrazija (26., 61.)
Kiállítva: Mikanovic (24.), ill. –
Pályára lép a Manchester City és a Real Madrid is…
Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…