Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Felkészülés: Ronaldo nélkül is gálamérkőzést rendezett Portugália hazai pályán – videóval

Esélyt sem adott ellenfelének a portugál válogatott a Svédország elleni barátságos mérkőzésen, Cristiano Ronaldo nélkül is gáláztak a hazaiak…

(Photo by Diogo Cardoso/Getty Images)

Magabiztosan várhatta a remek formában lévő portugál válogatott a svéd vendégeit, hiszen a csapat az utolsó tíz mérkőzéséből tízet győzelemmel zárt, ráadásul nem is akármilyen gólaránnyal.

A svédek azonban a csapat élén tudhatták a magyar-svéd származású Gyökeres Viktort, aki az idei szezon folyamán robbant be a világfutball elitjébe, a Sporting színeiben termelve a gólokat, így a vendégeknek is volt miben reménykedniük a vendéglátók otthonában.

A mérkőzés képe azonban az előre várt és megkapott Gyökeres Viktor gól ellenére is lesújtó volt a svédek számára, hiszen míg ők két gólt tudtak lőni szépítésként, addig a hazaiak átrobogtak az ellenfelükön és csak az első félidőben hármat gurítottak, hogy a második etapban további villanások által az 5-2-es végeredményt is beállítsák a végső sípszót megelőzően.

A portugálok tehát Cristiano Ronaldo nélkül is egy könnyed győzelmet tudhatnak a nevük mellett, egyre jobb formában várva az Európa-bajnokságot, míg a svédeknél még van mit dolgozni a csapat gyenge lábakon álló védelmén.

Portugália  – Svédország 5-2 (3-0)
Gólszerzők: Leao (24.) Nunes (33.) Fernandes (45.) Bruma (57.)  Ramos (62.)  ill. Gyökeres (59.) Nilsson (90.)
Kiállítás: – ill. –

Portugália: Rui Patrício, Rúben Dias, Pepe (António Silva), Nuno Mendes (Toti ), Nélson Semedo (João Mário ), João Palhinha, Bruno Fernandes, Matheus Nunes (João Neves ), Goncalo Ramos (Jota Silva), Rafael Leão (Bruma ), Bernardo Silva.

Svédország: Robin Olsen, Victor Lindelöf, Isak Hien, Ludwig Augustinsson, Emil Holm (Emil Krafth), Alexander Isak, Jens Cajuste (Simon Olsson), Mattias Svanberg (Samuel Gustafsson), Viktor Gyökeres (Gustaf Nilsson), Anthony Elanga (Emil Forsberg), Dejan Kulusevski.

VIDEÓ HAMAROSAN!