Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barcelona: nagy összegű ajánlat érkezett Szaúd-Arábiából Raphinháért – sajtóhír

Katalán sajtóértesülések szerint nagy összeget lennének hajlandóak kifizetni Szaúd-Arábiából a spanyol labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Barcelona támadójáért, Raphinháért.

 (Photo by Diego Souto/Getty Images)

A katalan Sport információi szerint a szaúdi Al-Hilal csapata akár 100 millió eurót is hajlandó lenne kifizetni a Barcelona támadójáért, Raphinháért. Mindez már akkora összeg, amit a néhéz pénzügyi helyzetben álló katalán klub már nem hagyhat figyelmen kívűl.

Mint ismeretes, a Barcelona fizetési sapkáját 204 millió euróra csökkentette a La Liga a januári átigazolási időszak lezárását követően, amely azt a maximális kiadást jelenti, amelyet egy klub a szezon során költhet játékosokra, edzőkre, utánpótláscsapatokra és egyéb kiadásokra. Azonban ez az összeg megnövekedhet, ha sikerül bevételt szerezniük játékoseladásból, vagy sikerül lecsökkenteni a fizetéseket.

Raphinha a jelenlegi szezonban nettó 5,5 milliós fizetést kap. Az Al-Hilal hajlandó ezt az összeget a háromszorosára emelni. Pénzügyi szempontból így minden érintett fél sokat nyerhet.

A 27 éves brazil játékos 2022-ben érkezett a Barcelonába a Leeds Unitedtől 58 millió euró ellenében. Azóta minden sorozatot figyelembe véve 78 mérkőzésen lépett pályára a katalán gárda színeiben, amelyeken 15 gólt és 22 gólpasszt jegyzett.