A kulcsmozzanatokból ezúttal is rendre rosszul jött ki a magyar csapat – a törökök megérdemelten folytathatják a legjobbak között.
Felvették vele a kapcsolatot…
Robbie Keane régi fényében csillogott…
Megszületett a döntés…
Sallai Roland már ott van a kispadon…
Nyáron visszakerülhet a zöld-fehérekhez…
Ingyen kaparinthatják meg az angol labdarúgót az olaszok…
Sorsdöntő mérkőzés előtt a nemzeti csapat…
További kivizsgálásra van szüksége…
Amennyiben nem tudnak megegyezni, úgy a nyáron készek őt értékesíteni!
A magyar U17-es válogatott szerdától Angliában szerepelt a korosztályos Európa-bajnokság selejtezőjének elitkörében…
A magyar U17-es válogatott egy tét nélküli mérkőzésen az első félidei vezetés ellenére 3-1-es vereséget szenvedett Észak-Írország U17 válogatottja ellen a korosztályos Eb-selejtező elitkörös csoportjának zárófordulójában.
Az angliai férfi U17-es elitkörös selejtező utolsó játéknapján a csoport két pont nélkül álló együttese, a magyar és az északír csapat mérkőzött meg egymással az angol szövetség edzőközpontjában, a St. George’s Parkban.
A magyar válogatott az első félidőben Mondovics Kevin találatával vezetést szerzett ugyan, de ellenfelünk jobban bírta az egyhetes sorozatterhelés utolsó félidejét, megfordította az állást, és 3-1-re megnyerte a találkozót.
A csoportot a franciák nyerték 9 ponttal, az angolok 6 ponttal a második helyen zártak, az északírek 3 ponttal, a mieink pont nélkül fejezték be a viadalt.
Észak-Írország U17 – Magyarország U17 3-1 (0-1)
Gólszerzők: Branningan (50.), Corrigan (78.), B. Graham (84.), ill. Mondovics (23.)
Magyarország U17: Kocsis Botond – Csorba Dominik, Szekár Botond, Vitályos Viktor – Lakatos Noel (Pál Barna, 57.), Somogyi Ádám, Décsy Ádám (Egri Imre, 69.), Bolgár Botond (Kugyela Zalán, 80.) – Barkóczi Barnabás (Madarász Ádám, 69.), Kovács Patrik (Szép Márton, 57.), Mondovics Kevin
A kulcsmozzanatokból ezúttal is rendre rosszul jött ki a magyar csapat – a törökök megérdemelten folytathatják a legjobbak között.
Felvették vele a kapcsolatot…
Robbie Keane régi fényében csillogott…
Megszületett a döntés…
Sallai Roland már ott van a kispadon…
Nyáron visszakerülhet a zöld-fehérekhez…
Ingyen kaparinthatják meg az angol labdarúgót az olaszok…
Sorsdöntő mérkőzés előtt a nemzeti csapat…
További kivizsgálásra van szüksége…
Amennyiben nem tudnak megegyezni, úgy a nyáron készek őt értékesíteni!
Nem sikerült elmozdulni az utolsó helyről…
Dörzsölheti a tenyerét a Real Madrid…
Megkezdte az edzéseket, de ismét fájdalmat érzett a lábában…
Dani Alves-hez hasonlítják…
A fontos meccs előtt, feszült hangulatú nyilatkozat a válogatott csapatkapitányától…
A bizakodó az olasz szövetségi kapitány…
Emelt fővel szeretnék zárni a visszavágót…
Nagyon úgy tűnik, pont került az ügy végére!
Nem történt meglepetés a szombati vb-selejtező mérkőzéseken…
Szorosabb meccset játszottak, mint az első fordulóban…
James Rodriguez és Sergio Ramos után…
Nagyon jól indult a fehérvári karrierje!
Sikerült javítani a vereség után…
Március 27-én már bajnokit játszik a Barca…