Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ligue 1: több mint egy félidőt emberhátrányban játszva is nyert a PSG a Marseille ellen! – videóval

A francia bajnokság (Ligue 1) 27. fordulóját a Marseille és a Paris Saint-Germain rangadója zárta.

(Photo by Matthieu Mirville/BSR Agency/Getty Images)

Ugyan a félidő első veszélyesebb lehetősége a PSG előtt adódott, de a Marseille nagyon aktívan kezdte a találkozót. A hazaiak részéről Aubameyang játszott igen veszélyesen, többször is komoly gondot okozott a vendégek védőinek a megállítása. A 17. percben Veretout járt nagyon közel a gólszerzéshez, de a távoli lökete centikkel a jobb kapufa mellett suhant el. A játékrész második felében két nagyobb párizsi lehetőség is kialakult, a 30. percben Kolo Muani kapott egy jó kiugratást, Lopez azonban jól mozdult ki a kapujából, így a támadó nem tudta felette átpöccinteni a labdát, majd egy perccel később Dembele szlalomozott át a védőkön, de a tizenhatoson belülről leadott lövése végül nem találta el a kaput. A 40. percben aztán megfogyatkozott a párizsi sztárcsapat, miután a játékvezető a videóbíró segítségével úgy ítélte meg, hogy Beraldo utolsó emberként szabálytalankodott Aubameyanggal szemben a félpálya közelében, így a brazil játékosnak felmutatta a piros lapot.

A második játékrész elején két veszélyes lehetőséget is kidolgoztak a vendégek: a 49. percben előbb Hakimi lövését tudta nagy bravúrral blokkolni az egyik védő, majd pár másodperccel később Dembele lőtt kapura, ez a próbálkozás viszont kevéssel elkerülte a kaput. Az 53. minutumban aztán megszerezte a vezetést az emberhátrányban futballozó PSG! Egy saját térfelén megszerzett labdából indított gyors ellentámadást a párizsi csapat, aminek a végén Dembelé passza után Vitinha lőhetett 12 méterről senkitől sem zavartatva kapura, ő pedig nem hibázta el a ziccert, 0-1! A gólt követően a PSG inkább a stabil védekezésre helyezte a hangsúlyt, a Marseille pedig ezzel nem is igazán tudott mit kezdeni. A 77. percben aztán Danilo hibája után Moumbagna léphetett ki ígéretes helyzetben, a lövését azonban nagy bravúrral védte Donnnarumma. Nem sokkal később egy újabb védelmi hiba után Aubameyang lőtt kapura a tizenhatoson kívülről, a labdája azonban középre tartott, így nem okozott gondot a hárítás a vendégek kapusának. A 85. minutumban aztán végleg lezárta a három pont kérdését a PSG! Egy hazai szögletet követő ellentámadás végén Asensio passzából Ramos került ziccerbe, ő pedig bevette a kaput, 0-2! A Marseille az utolsó percekben is támadott rendületlenül, de nem tudtak túljárni Donnarumma eszén, így első hazai vereségüket szenvedték el ebben a bajnoki szezonban.

Marseille – Paris Saint-Germain 0-2 (0-0)
Helyszín:
Stade Vélodrome Vezette: B. Bastien
Gólszerzők:
ill. Vitinha (53.), Ramos (85.)
Sárga lapok: -ill. Beraldo (15.), Hernández (38.), Danilo (40.), Donnarumma (45.)
Kiállítás:ill. Beraldo (40.)

Marseille: Pau Lopez – Merlin, Balerdi (Ounahi 73.), Mbemba (Gigot 51.), Garcia – Harit, Veretout, Kondogbia (Gueye 61.) – Aubameyang, Ndiaye (Moumbagna 61.), Luis Henrique Vezetőedző: Jean-Louis Gasset

Paris Saint-Germain: Donnarumma – Hakimi, Danilo, Beraldo, Hernández – Vitinha, Ruiz (Ugarte 65.), Zaire-Emery (Skriniar 77.) – Dembele (Asensio 64.), Kolo Muani (Lee Kang-In 46.), Mbappé (Ramos 64.) Vezetőedző: Luis Enrique

A mérkőzés összefoglalója:

A 27. forduló eredményei:

Péntek:
Lille – Lens 2-1

Szombat:
Metz – AS Monaco 2-5
Lyon – Reims 1-1

Vasárnap:
Lorient – Brest 0-1
Clermont – Toulouse 0-3
Le Havre – Montpellier 0-2
Nice – Nantes 1-2
Strasbourg – Rennes 2-0
Marseille – Paris Saint-Germain 0-2

A bajnokság aktuális állása:

Standings provided by Sofascore