Harry Maguire volt a Vörös Ördögök nyerőembere a Leicester City ellen…
Thiago Motta csapata így átmenetileg fellépett a 4. helyre!
A bajorok előnye így kilenc pontra hízott a Bayer Leverkusen előtt…
Sorozatban második győzelmével elmozdult a kiesőzónából Nestor El Maestro csapata!
Mindössze hat percet játszott a szezonban…
Nyár óta nincs csapata a problémás csatárnak!
A Juventus utánpótlásában is megfordult…
Újra összecsaptak egymással…
Elégedettek a teljesítményével!
A Coppa Italia, azaz az Olasz Kupa elődöntőjében a Juventus a Lazióval találkozott a párharc első mérkőzésén, és a hazai csapat kényelmes előnyt harcolt ki magának a visszavágóra.
(Photo by Valerio Pennicino/Getty Images)
Jobban kezdte a mérkőzést a Lazio, és veszélyesebb is volt valamivel, mint a Juventus, mivel több támadást tudtak vezetni, ám igazán nagy helyzetük nem volt. A 12. percben a játékvezető tizenegyest ítélt a Juventus Vecino szabálytalansága után, de miután visszanézte a VAR-ral, megváltoztatta a döntését. A 21. percben a csereként beállt Isaksen kapott jó passzt és megeresztett egy lövést, de a labda lepattant az egyik védőről. Végül egyik csapat sem talált be az első játékrészben.
A második félidőben változott a játék képe, erőre kapott a Juventus. Már nagyon hamar, az 50. percben vezetést szereztek a torinóiak, amikor Chiesa vette át szépen a labdát, majd a kapu jobb alsó sarkába lőtt. Nem kellett sokat várni a hazaiak másodk találatára sem, mindössze a 64. percig: Vlahovic gyűjtötte be a labdát, majd gondolkodás nélkül védhetetlen lövést küldött a kapu bal alsó sarkába. A Laziónak úgy tűnt, hogy nincs már ereje arra, hogy legalább szépítsen, és nagyobb erőbedobás nélkül hozta már le a mérkőzést, és a Juventus sem lőtt már többet, ami így kétgólos előnnyel várhatja a visszavágót.
Juventus – Lazio 2-0 (0-0)
Helyszín: Allianz Stadion (Torinó) Vezette: Davide Massa
Gólszerzők: Chiesa (50.), Vlahovic (64.) ill. –
Sárga lap: Gatti (37.), Weah (85.) ill. –
Kiállítás: – ill. –
Juventus: Perin, Danilo, Bremer, Gatti, Kostic (Aley Sandro, 89.), Rabiot, Locatelli, McKennie (Alcaraz, 89.), Cambiaso (Weah, 81.), Chiesa (Yildiz, 81.), Vlahovic (Kean, 86.). Vezetőedző: Massimilliano Allegri
Lazio: Mandas, Patric (Casale, 46.), Romagnoli, Gila (Hysaj, 81.), Marusic, Zaccagni (Isaksen, 14.), Guendouzi, Vecino, Felipe Anderson Luis Alberto (Kamada, 72.), Immobile (Castellanos, 73.). Vezetőedző: Maurizio Sarri
Harry Maguire volt a Vörös Ördögök nyerőembere a Leicester City ellen…
Thiago Motta csapata így átmenetileg fellépett a 4. helyre!
A bajorok előnye így kilenc pontra hízott a Bayer Leverkusen előtt…
Sorozatban második győzelmével elmozdult a kiesőzónából Nestor El Maestro csapata!
Mindössze hat percet játszott a szezonban…
Nyár óta nincs csapata a problémás csatárnak!
A Juventus utánpótlásában is megfordult…
Újra összecsaptak egymással…
Elégedettek a teljesítményével!
Megjárta az MLS-t és Mexikót is…
Különleges hagyományt hívtak életre…
A támadósor és a középpálya megerősítése után a védelembe is szerződtettek játékost az Oroszlánok…
A dobogó második és harmadik fokán viszont komoly meglepetés történt…
Alapvetően módosulhat a klubok stratégiája…
Látványos sarkazással volt eredményes…
Az esztendő végéig írt alá…
Ferran Torres mesterhármassal jelentkezett…
Szoboszlai Dominik góllal vette ki a részét a sikerből!
A Liverpool továbbjutásra áll a párharcban!
Megszakadt a milánóiak 17 meccses bajnoki veretlensége…
Neymar leigazolása után újabb nagy fogást hajtottak végre…
Utoljára hazájában futballozott…