Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: korán vezetést szerzett a Tottenham, de végül nem tudták legyőzni a West Ham Unitedet! – videóval

Az angol bajnokság (Premier League) 31. fordulójának keddi játéknapját a West Ham United és a Tottenham összecsapása zárta.

(Photo by Julian Finney/Getty Images)

Nem kellett sokat várni arra, hogy megszülessen az első gól a találkozón, az 5. percben ugyanis Brennan Johnson bevette a West Ham kapuját. Ekkor Werner húzta az alapvonal felé a tizenhatoson belül a labdát, majd a centerezése tökéletesen érkezett Johnson számára, aki közelről a kapuba passzolt, 0-1! A Tottenham fölénye a vezetés megszerzését követően sem csökkent, mégis a West Ham tudott a hálóba találni! A 19. percben ugyanis szögletet végezhettek el a „Kalapácsosok” Bowen beívelését pedig Zouma fejelte közelről a kapuba, 1-1! A kapott gól sem szegte a Tottenham kedvét, a vendégek továbbra is irányították a játékot, de a West Ham jól szervezett védekezésével szemben ez többnyire csak meddő mezőnyfölényre volt elegendő. A 37. percben aztán ígéretes helyzetből végezhetett el szabadrúgást Ward-Prowse, Vicario viszont ezt bravúrral hárítani tudta. A félidő további részében is nagy iramban játszottak a csapatok, de újabb lehetőség már nem alakult ki, így 1:1-es állással vonulhattak szünetre a felek.

A második játékrész első felében inkább West Ham lehetőségek alakultak ki. A 48. percben Antonio lövését védte bravúrral Vicario, majd pár perccel később Paqueta lövése kerülte el kevéssel az olasz hálóőr kapuját. A 61. minutumban aztán ismét Antonio került helyzetbe, aki Ward-Prowse kiváló indítása után megnyerte a párbaját védőjével szemben, kapura is tudott lőni, a befejezés azonban gyengére sikeredett, így Vicario hárítani tudott. A játékrész második felében már jócskán alábbhagyott a helyzetek száma, ami elsősorban annak volt köszönhető, hogy a West Ham számára megfelelő volt az 1:1-es eredmény. A Tottenham ugyan próbálta áttörni a hazaiak falát, de igazán nagy lehetőséget nem tudtak kialakítani. A 93. percben még Udogie eresztett el egy lövést a tizenhatos vonaláról, a próbálkozása azonban pont középre tartott, így ez nem okozott gondot Fabianskianak, ami azt jelentette, hogy a felek 1-1 ponttal gazdagodtak.

West Ham United – Tottenham 1-1 (1-1)
Helyszín:
London Stadium Vezette: J. Brooks
Gólszerzők:
Zouma (19.) ill. Johnson (5.)
Sárga lapok: Antonio (53.) ill. van de Ven (44.), Bentancur (61.), Johnson (74.), Romero (89.)
Kiállítás:ill.-

West Ham United: Fabianski – Emerson, Zouma, Mavropanos, Coufal – Ward-Prowse, Soucek – Kudus, Paqueta, Bowen – Antonio Vezetőedző: David Moyes

Tottenham: Vicario – Porro, Romero, van de Ven, Udogie – Bissouma (Höjbjerg 82.), Bentancur (Sarr 70.) – Johnson (Lo Celso 90.), Maddison (Kulusevski 70.), Werner (Richarlison 82.) – Son Vezetőedző: Ange Postecoglou

A mérkőzés összefoglalója:

A 31. forduló eredményei és további programja:

Kedd:
Newcastle United – Everton 1-1
Nottingham Forest – Fulham 3-1
Bournemouth – Crystal Palace 1-0
Burnley – Wolverhampton 1-1
West Ham United – Tottenham 1-1

Szerda:
20:30 Arsenal – Luton Town (Tv: Spíler 1)
20:30 Brentford – Brighton (Tv: Spíler 2)
21:15 Manchester City – Aston Villa (Tv: Match 4)

Csütörtök:
20:30 Liverpool – Sheffield United (Tv: Spíler 1)
21:15 Chelsea – Manchester United (Tv: Spíler 2)

A bajnokság aktuális állása:

Standings provided by Sofascore