A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
Miután a Boca Juniors egy évtized után először nem tudta kvalifikálni magát a Libertadores-kupába, a patinás argentin csapat a második számú nemzetközi sorozatban, a Copa Sudamericanában versenyezhet 2024-ben…
(Photo by Marcelo Endelli/Getty Images)
A felejthető argentin bajnoki idényt záró Boca Juniors tavaly elvesztette a Libertadores-kupa döntőjét, így képtelen volt bejutni az idei versenysorozatba. Az arany-kékek így csak a Copa Sudamericanában méretik meg magukat, ahol ráadásul rögtön egy nem akármilyen kiruccanás szerepel a programban.
Diego Martínez csapata egy csoportba került a brazil Fortalezával és a paraguayi Sportivo Trinidensével, a legelső mérkőzését pedig a bolíviai Nacional Potosí vendégségében vívhatja magaslati körülmények közt. Azt már a legtöbb argentin csapat, így a Boca is időről időre megtapasztalta, hogy milyen a La Paz-i magaslaton játszani a The Strongest, a Bolívar vagy éppen az Always Ready vendégeként, a mostani ellenfél hazai pályája azonban még ettől is nehezebb a mindenkori vendégek számára.
Amíg La Paz legalább rendelkezik nemzetközi repülőtérrel és “csak” 3600 méteres tengerszint feletti magasságban található, addig az ország déli részén az Andokban fekvő Potosí hivatalos tengerszint feletti magassága 4090 méter és a város is csak körülményesebben közelíthető meg. A Boca különítménye repülővel Sucréban szállhat le, ahonnan még egy nagyjából 150 km-es hegyvidéki út vár a csapatra, melyet kisbuszokkal tesznek meg. (Ráadásul éppen a múlt hétvégén ugyanezen az útvonalon egy busz halálos kimenetelű balesetet szenvedett, négyen életüket vesztették.)
Természetesen a sajnálatos eset nem téríthette el az úttól a Bocát, mivel máshogy nem lehet megközelíteni a helyszínt, játszani pedig muszáj. 2017-ben az Estudiantes La Plata ugyanezen az úton közelítette meg Potosít, és akkor a Pincha 1-0-s győzelmet aratott a Nacional vendégeként, majd kettős győzelemmel abszolválta az oda-visszavágós párharcot.
Mivel a bolíviai csapat a River Plate logójára és mezére hajazó színeket visel, a helyiek egy igazi Superclásicót várnak a Boca Juniors ellen. Potosíban nagyon készülnek a mérkőzésre, a város vezetése munkaidő-módosítást rendelt el aznapra, a munkahelyek 8-tól 16 óráig lesznek nyitva, hogy az esti mérkőzést mindenki láthassa:
“A sportolás ösztönzése és népszerűsítése a hatáskörén belül, a Potosí és a külföldi lakosság szurkolóinak és más szimpatizánsainak megjelenésének elősegítése érdekében, hogy támogassák szerelmeik csapatát, és lehetővé tegyék a biztonságos és időben történő belépést” – áll az indoklás a helyi minisztérium által kiadott közleményben.
A 119. születésnapját ünneplő Boca Juniors magyar idő szerint csütörtökre virradóra, hajnali 2 órától léphet pályára a Nacional Potosí otthonában a Copa Sudamericana első fordulójában.
A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…
Több mint húsz éve vezet meccseket az élvonalban…
Az angol válogatott kapusa, Jordan Pickford sem erre számított…
Állítólag a felek mindenben megegyeztek, holnap pedig érkezhet a hivatalos bejelentés!
A legendás Recoba fia egyenlített…
A továbbiakban is komolyan számolnak a játékossal a madridiak…
Újabb brazil játékos kezdheti meg európai karrierjét az ukrán együttesben…
Hornyák Zsolt elárulta, miért tudnak sikeresek lenni az FTC ellen…
Újabb botrány a török bajnokságban…
Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…