Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Minifutball Eb: a világbajnokkal került egy csoportba a magyar válogatott

A csütörtöki napon tartották meg az idei minifutball Európa-bajnokság főtáblás sorsolását…

 

A minifutball Európa-bajnokság csütörtöki csoportsorsolásán eldőlt, hogy a vb-bronzérmes magyar válogatott a D csoportban a világbajnok Románia mellett Lengyelországgal és Törökországgal került össze.

A mieink a második kalapból várták a sorsolását és a legjobbak közül éppen a vb-címvédőt kapták ellenfélül.

Az első kalapos csapatok közül szerintem vitán felül a legerősebb került mellénk. Ettől függetlenül a felkészülésünk első felét az ellenük két hete lejátszott dupla edzőmérkőzés határozta meg, így most azt gondolom, hogy jó játékot mindenképp, de meglepetést kevésbé várhatunk tőlük. Fel fogunk készülni rájuk” – fogalmazott a hazai szövetség hírlevelében Barabás Miklós csapatkapitány, aki a másik két találkozót bizakodva várja.

Trencsényi János szövetségi kapitány szintén továbbjutást vár a csoportból, melyből az első két helyezett mellett a négy legjobb harmadik is a nyolcaddöntőbe lép, onnantól pedig már egyenes kieséses rendszerben folytatódik az Eb.

A 24 csapatos kontinensviadalt június 1. és 9. között Bosznia-Hercegovina fővárosában, Szarajevóban rendezik.