Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Championship: a Leicester kiküzdötte a győzelmet a Birmingham ellen és az élre állt

Az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Championship) 41. fordulójának szombati játéknapján lépett pályára a bajnoki címért küzdő Leicester a kiesés elől menekülő Birmingham ellenében.

(Photo by Plumb Images/Leicester City FC via Getty Images)

A Leicester City első kaput eltaláló lövéséből megszerezte a vezetést, habár mindez a 28. perc történése volt. A 16-oson belül Fatawu küzdött meg egy labdáért, amelyet odapiszkált Daka elé, a támadó pedig letette lövőre Dewsbury-Hallnak, aki 12 méterről a bal alsóba lőtt. Az első félidő végén a semmiből egyenlíteni tudtak a vendégek Hermansen óriási hibáját követően, a hazaiak kapusa nagyon sokat várt a labdával, majd amikor elakarta rúgni késő volt és Stansfield lábáról a kapuba vágódott a labda.

A második játékrészben óriási rohamokat indított a győzelemért a Leicester, ami a hajrában nagy nehézségek árán végül össze is jött. A nagyon fontos győzelmet érő találatot Mavididi szerezte, az angol támadó Akgun beadását bólintotta a kapuba 3 méterről. A “rókák” a győzelmükkel átvették a vezetést a bajnokságban, miután az Ipswich és a Leeds is vereséget szenvedett, ráadásul egy mérkőzéssel kevesebbet is játszottak. A Birmingham számára nem ennyire jó a helyzet, ugyanis a vereség következtében lecsúsztak a kiesést érő 22. pozícióba.

Leicester – Birmingham 2-1 (1-1)
Helyszín: King Power Stadium (Leicester), Vezette: D. Webb
Gólszerzők: Dewsbury-Hall (28.), Mavididi (87.) ill. Stansfield (45.)

 

A 41. forduló eddigi eredményei és további mérkőzései:
Péntek:
Rotherham – Plymouth 0-1

Szombat:
Norwich – Ipswich 1-0
Blackburn – Southampton 0-0
Cardiff – Hull 1-3
Coventry – Leeds 2-1
Huddersfield – Millwall 1-0
Leicester – Birmingham 2-1
Middlesbrough – Swansea 2-0
QPR – Sheffield Wednesday 0-2
Stoke – West Bromwich 2-2
Sunderland – Bristol City 0-0
Watford – Preston 0-0

A bajnokság állása:

Standings provided by Sofascore