Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Női Eb-selejtező: hiába vezetett, kikapott a magyar válogatott a törököktől

Az Azerbajdzsán elleni hazai döntetlen után a magyar női válogatott kedden Törökország vendégeként lépett pályára a második Európa-bajnoki selejtezőjén…

A magyar női válogatott 1-0-s vezetésről a hajrában 2-1-es vereséget szenvedett Törökország vendégeként a második Európa-bajnoki selejtezőjén. A kiegyenlített első félidő ráadásában a magyar csapat Csányi Diána átlövéséből szerezte meg a vezetést, így Szarvas Alexandra együttese 1-0-s előnnyel mehetett a szünetre. A folytatásban a törökök egyre inkább átvették az irányítást, a magyar válogatott a védekezésre összpontosított, de sokáig jól tartotta a minimális előnyét. Tíz perccel a vége előtt a törökök fölénye góllá érett és Ece Türkoglu egyenlített, majd a hazaiak egyre inkább vérszemet kaptak, a 87. percben Miray Cin találatával a vezetést is átvették. A magyar válogatott a legvégén már nem tudott újítani, sokáig vezetve szenvedett fájdalmas vereséget.

Kellemetlen meglepetésre a magyar válogatott az első két mérkőzésén egyetlen pontot szerzett a csoport két gyengébb ellenfele ellen, így jelenleg csak a harmadik helyet foglalja el a csoportban.

A csoport másik mérkőzésén Svájc a papírformának megfelelően, 4-0-ra legyőzte Azerbajdzsánt, így a helvétek hat ponttal vezetik a csoportot.

Törökország – Magyarország 2-1 (0-1)
Gólszerzők: E. Türkoglu (80.), Cin (87.), ill. Csányi D. (45+1.)

Magyarország: Szőcs Réka – Kovács Laura (Nagy Virág, 46.), Turányi Lilla, Németh Hanna, Savanya Csilla – Csiszár Henrietta, Papp Luca (Süle Dóra, 89.), Csányi Diána (Fenyvesi Evelin, 65.) – Zeller Dóra (Csiki Anna, 46.), Kaján Zsanett (Pápai Emőke, 81.), Szabó Viktória

A selejtezőcsoport aktuális állása

Standings provided by Sofascore