Megnyerte első hazai meccsét a Nafta a szlovén első osztályban…
Régi-új klubja 2+1 évre szóló szerződést kötött vele!
Alacsony színvonalú mérkőzést játszottak a nyitányon a csapatok…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Egy éve nincs klubja a spanyol kapusnak
A hátvéd nem szerepelt a londoni klubban az előző szezonban
Vele pótolnák Guirassyt!
A Real Madrid és a Manchester City 3-3-as döntetlent játszott egymással a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén…
(Photo by Jean Catuffe/Getty Images)
Az IFFHS összegzéséből kiderült, hogy a Manchester City megszakítás nélkül 22. Bajnokok Ligája-mérkőzésén őrizte meg veretlenségét a Real Madrid elleni, 3-3-as döntetlen alkalmával.
A labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet a negyeddöntős párharc madridi nyitányának érdekességeit sorolva kiemelte, hogy a BL históriájában a Citynél csak a Manchester United tud jobb mérleget felmutatni, amely sorozatban 25 fellépésén nem kapott ki 2007 és 2009 között. Ugyanakkor a spanyolországi döntetlennel megszakadt Josep Guardiola csapatának tíz győzelemből álló BL-szériája, amely a valaha volt leghosszabb egy angol együttestől. Az előző BL-meccset, amelyet a City nem nyert meg, ugyancsak a Santiago Bernabéuban, a Real stadionjában játszották 2023. május 9-én, az a találkozó 1-1-gyel zárult.
A keddi összecsapáson a vendégek vezető gólját a portugál Bernardo Silva szerezte szabadrúgásból 1 perc 48 másodperc után. A BL történetében nála a madridiak otthonában csak egy játékos volt hamarabb eredményes: a horvát Mario Mandzukic a Juventus színeiben 2018. április 11-én, 1 perc 17 másodperc elteltével talált be.
A mostani 3-3 érdekessége még, hogy a City folytatta egyedülálló sorozatát, amennyiben ebben a szezonban mind a kilenc Bajnokok Ligája-mérkőzésén három gólt szerzett.
A manchesteriek második találatát szerző horvát védőnek, a tavaly augusztusban szerződtetett Josko Gvardiolnak ez volt az első gólja angol csapata színeiben.
Megnyerte első hazai meccsét a Nafta a szlovén első osztályban…
Régi-új klubja 2+1 évre szóló szerződést kötött vele!
Alacsony színvonalú mérkőzést játszottak a nyitányon a csapatok…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Egy éve nincs klubja a spanyol kapusnak
A hátvéd nem szerepelt a londoni klubban az előző szezonban
Vele pótolnák Guirassyt!
Erre nagyon kevesen tippeltek volna az átigazolási szezon nyitásakor…
Ha a játékos menni szeretne, akkor nincsen akadálya…
Vételi opcióval vették kölcsön…
Az FC Barcelona azonban nem engedheti meg magának a játékost…
Kihívót kapott az Atletico Madrid!
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a francia címvédőnek!
Kialakultak a nyolcaddöntők párosításai…
A “gyógyszergyáriak” elmúlt idénybeli sikereinek sem volt már a részese…
Az RB Leipzig vezetőségét megdöbbentette az, hogy a katalánok idén egy eurót sem adnának a játékosért…
A hullámvölgy miatt veszélybe került a pozíciója…
Xavinak nem sikerült bizonyítani, vajon sikerrel jár Hansli Flicknél?!
A Premier League helyett közvetlen vetélytársnál folytatja…
Neves csapatokban futballozott…