Harry Maguire volt a Vörös Ördögök nyerőembere a Leicester City ellen…
Thiago Motta csapata így átmenetileg fellépett a 4. helyre!
A bajorok előnye így kilenc pontra hízott a Bayer Leverkusen előtt…
Sorozatban második győzelmével elmozdult a kiesőzónából Nestor El Maestro csapata!
Mindössze hat percet játszott a szezonban…
Nyár óta nincs csapata a problémás csatárnak!
A Juventus utánpótlásában is megfordult…
Újra összecsaptak egymással…
Elégedettek a teljesítményével!
A Liverpool magyar válogatott középpályása egy szigetországi csatorna részére beszélt az Európa-bajnokságot illető várakozásokról…
(Photo by Chris Brunskill/Fantasista/Getty Images)
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik az angol Stadium Astro részére adott interjúban a klubcsapatát, a Liverpoolt érintő kérdések mellett a nemzeti csapat Eb-esélyeit is elemezte:
“Igazi csapat vagyunk, mindent megteszünk egymásért, mindegy, ki kezd az első perctől, és ki van a kispadon, mindenki készen áll. Csapatként sok mindent elérhetünk, de még nem akarok ezen gondolkodni. Talán nem várják majd tőlünk, hogy továbbjussunk a csoportból, pedig ez a célunk. Onnan pedig minden meccs egy új esély. Élvezni fogjuk az Eb-t, nincs semmilyen nyomás rajtunk, hiszen nagy megtiszteltetés egyáltalán ott lenni a tornán. Először is tovább akarunk jutni a csoportból, aztán a többiről majd beszélhetünk utána.”
A kontinensviadalra veretlenül, csoportelsőként kvalifikáló magyar válogatott a házigazda németek mellett Svájccal és Skóciával szerepel azonos csoportban az Európa-bajnokságon.
Harry Maguire volt a Vörös Ördögök nyerőembere a Leicester City ellen…
Thiago Motta csapata így átmenetileg fellépett a 4. helyre!
A bajorok előnye így kilenc pontra hízott a Bayer Leverkusen előtt…
Sorozatban második győzelmével elmozdult a kiesőzónából Nestor El Maestro csapata!
Mindössze hat percet játszott a szezonban…
Nyár óta nincs csapata a problémás csatárnak!
A Juventus utánpótlásában is megfordult…
Újra összecsaptak egymással…
Elégedettek a teljesítményével!
Megjárta az MLS-t és Mexikót is…
Különleges hagyományt hívtak életre…
A támadósor és a középpálya megerősítése után a védelembe is szerződtettek játékost az Oroszlánok…
A dobogó második és harmadik fokán viszont komoly meglepetés történt…
Alapvetően módosulhat a klubok stratégiája…
Látványos sarkazással volt eredményes…
Az esztendő végéig írt alá…
Ferran Torres mesterhármassal jelentkezett…
Szoboszlai Dominik góllal vette ki a részét a sikerből!
A Liverpool továbbjutásra áll a párharcban!
Megszakadt a milánóiak 17 meccses bajnoki veretlensége…
Neymar leigazolása után újabb nagy fogást hajtottak végre…
Utoljára hazájában futballozott…