Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MU: Törökországba szerződhet a válogatott hátvéd! – sajtóhír

A nyáron minden bizonnyal alapos vérfrissítésen áteső Manchester United együttesénél a hírek szerint a távozók listáján szerepelhet majd a svéd válogatott csapatkapitánya, Victor Lindelöf is.

 

A 29 esztendős, 66-szoros válogatott hátvéd 2017 júliusa óta az MU futballistája, szerződése pedig 2025 nyaráig szól, azok után, hogy az év elején a klub élt opciós jogával, és meghosszabbította az alapembernek ugyan nem nevezhető, de a keret fontos tagjaként elkönyvelt Lindelöf szerződését.

A hosszabbítás persze nem jelenti biztosra azt, hogy a korábbi Benfica-játékos marad is az MU-nál… Már csak azért sem, mert a török sportsajtóban megjelentek szerint a Galatasaray együttesénél a kívánságlista élén szerepel Lindelöf neve.

A török A Spor beszámolója szerint a Galata érdeklődése konkrét, az elkövetkezendő hetekben pedig kiderül, hogy bajon Victor Lindelöf valóban elhagyhatja-e az Old Traffordot.
Az A Sport szerint ehhez csupán egy megfelelő ajánlatra szükséges a Galatasaray részéről a Transfermarkt által 15 millió euróra taksált hátvédért.