Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ma pótolták be az angol bajnokság (Premier League) 34. fordulójából elhalasztott Tottenham – Manchester City mérkőzést, melynek hatalmas szerepe volt a bajnoki cím és a BL-indulás szempontjából.
(Photo by Adam Davy/PA Images via Getty Images)
A 6. percig kellett várni a mérkőzés első veszélyes lehetőségére, ami a Tottenham előtt alakult ki, miután Bentancur kapott labdát a tizenhatos vonalánál, majd a léc alá tartó lövését Ederson hárította bravúrral. A 16. minutumban aztán a Manchester City első ziccere is megvolt, ami több egymást követő védelmi hibának volt köszönhető, Foden lövésénél azonban hatalmas bravúrt mutatott be Vicario. A játékrész második felében is nagy iramot produkáltak a csapatok, de nagyon kevés esetben jutottak el lövésig, érdemi helyzetet pedig nem is nagyon tudtak kialakítani, egészen a 45. percig! Ekkor Foden centerezése után Haaland lövését blokkolta van de Ven, majd a lepattanót Bernardo Silva tűzte kapura, Dragusin azonban a kapu torkában állva megmentette csapatát a góltól.
A második játékrész első lehetősége a 47. percben alakult ki, amikor egy újabb hazai védelmi hiba után De Bruyne tüzelhetett a tizenhatoson belülről, Vicario azonban ismét nagy bravúrt mutatott be. Két perccel később a Tottenham is jelentkezett egy helyzettel, Johnson beadása után Son próbálta meg átpöccinteni a kivetődő Ederson felett a játékszert a rövid saroknál, de a brazil kapus a helyén volt, és védeni tudott. Az 51. minutumban aztán megszerezte a vezetést a Manchester City, miután De Bruyne centerezésére Haaland érkezett középen, és közelről a hálóba passzolt, 0-1! A következő nagy lehetőség a 71. percben alakult ki, amikor Kulusevski tesztelte a frissen beálló Ortegát, a kapus azonban jól zárt a rövidnél. A 80. percben ismét Kulusevski tudott veszélyeztetni, ám Ortega ezúttal is túljárt a svéd játékos eszén, és védeni tudott. A 86. minutumban Akanji hibázott hatalmasat, ami után Son vihette ziccerben a labdát Ortegára, a dél-koreai játékos ziccerét viszont hatástalanította a kapus. A 90. percben aztán büntetőhöz jutott a Manchester City, miután Foden indításával Doku tört be a büntetőterületen belülre, ahol Porro csak szabálytalanul tudta megállítani őt. A labda mögé Haaland állt, ő pedig magabiztos ítéletvégrehajtónak bizonyult, 0-2! Ezt követően már nem alakult ki újabb lehetőség, így a Manchester City begyűjtötte a három pontot, és az utolsó játéknapnak úgy vághatnak neki, hogy 2 pontos előnyben vannak az Arsenallal szemben!
Tottenham – Manchester City 0-2 (0-0)
Helyszín: Tottenham Hotspur Stadium Vezette: C. Kavanagh
Gólszerző: -ill. Haaland (51., 90+1. – büntető)
Sárga lapok: Bentancur (36.), Sarr (57.), Romero (63.) ill. Kovacic (70.), Foden (88.), Silva (90+10.)
Kiállítás: –ill.-
Tottenham: Vicario – van de Ven, Dragusin, Romero, Porro – Sarr (Lo Celso 85.), Höjbjerg (Skipp 85.), Bentancur (Kulusevski 55.) – Maddison (Moore 90+3.), Son, Johnson Vezetőedző: Ange Postecoglou
Manchester City: Ederson (Ortega 69.) – Walker, Akanji, Dias, Gvardiol – Kovacic, Rodri – Silva, De Bruyne (Doku 69.), Foden – Haaland (Alvarez 90+5.) Vezetőedző: Pep Guardiola
A mérkőzés összefoglalója:
A 34. fordulóból bepótolt találkozók eredményei és további programja:
Kedd:
Tottenham – Manchester City 0-2
Szerda:
20:45 Brighton – Chelsea
21:00 Manchester United – Newcastle United (Tv: Spíler 1)
A bajnokság aktuális állása:
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…
Több mint húsz éve vezet meccseket az élvonalban…
Az angol válogatott kapusa, Jordan Pickford sem erre számított…
Állítólag a felek mindenben megegyeztek, holnap pedig érkezhet a hivatalos bejelentés!
A legendás Recoba fia egyenlített…
A továbbiakban is komolyan számolnak a játékossal a madridiak…
Újabb brazil játékos kezdheti meg európai karrierjét az ukrán együttesben…
Hornyák Zsolt elárulta, miért tudnak sikeresek lenni az FTC ellen…
Újabb botrány a török bajnokságban…
Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…