Szoboszlai Dominik góllal vette ki a részét a sikerből!
A Liverpool továbbjutásra áll a párharcban!
Megszakadt a milánóiak 17 meccses bajnoki veretlensége…
Neymar leigazolása után újabb nagy fogást hajtottak végre…
Utoljára hazájában futballozott…
A rendkívül tapasztalt szakember 2004 és 2018 között több angol élvonalbeli együttes élén dolgozott
Sallai Roland azonban sajnos nem szerepelt a csapat keretében…
A DAC-nál szerzett tapasztalatot az elmúlt másfél évben…
Öttagú csoportba került Szélesi Zoltán csapata…
Korábban két évig erősítette a csapatot!
A spanyol bajnokságban (La Liga) szereplő Sevilla együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy szerződést hosszabbítottak klublegendájukkal, Jesús Navasszal.
(Photo By Joaquin Corchero/Europa Press via Getty Images)
Noha pár nappal ezelőtt arról számoltunk be, hogy Jesús Navas távozni fog az idény végeztével a Sevilla csapatától, ebben az ügyben most változás állt be. A klub történetének legtöbb trófeáját begyűjtő játékosával kapcsolatban ugyanis a szombati sajtótájékoztatóján kiderült, hogy a csütörtöki bejelentéssel ellentétben mégis új szerződést írt alá szeretett csapatával. Az eseményen megjelent a klub elnöke, José María del Nido Carrasco is, aki elmondta, hogy Navas szerződését 2024. december 31-ig meghosszabbították, a 38 éves játékos pedig ezt követően befejezi profi pályafutását, és más szerepkörben fogja folytatni a munkát a csapat kötelékében, azaz egyfajta “életre szóló” megállapodást kötött klublegendájával a Sevilla.
Jesús Navas a hosszabbítással kapcsolatban azt is elmondta, hogy az év végéig tartó időszakban ingyen fog játszani, a fizetését ugyanis egy sevillai alapítványnak fogja adni.
ℹ️ @JNavas renueva con el #SevillaFC con carácter vitalicio. ©️♥️#WeareSevilla #NuncaTeRindas
— Sevilla Fútbol Club (@SevillaFC) May 18, 2024
Szoboszlai Dominik góllal vette ki a részét a sikerből!
A Liverpool továbbjutásra áll a párharcban!
Megszakadt a milánóiak 17 meccses bajnoki veretlensége…
Neymar leigazolása után újabb nagy fogást hajtottak végre…
Utoljára hazájában futballozott…
A rendkívül tapasztalt szakember 2004 és 2018 között több angol élvonalbeli együttes élén dolgozott
Sallai Roland azonban sajnos nem szerepelt a csapat keretében…
A DAC-nál szerzett tapasztalatot az elmúlt másfél évben…
Öttagú csoportba került Szélesi Zoltán csapata…
Korábban két évig erősítette a csapatot!
Előreláthatólag 6-8 hónapot kell kihagynia!
Egy év után távozhat a klubtól…
James Rodríguezék egy másik veretlent győztek le…
Korábban már kölcsönben szerepelt a csapatnál…
A Milanhoz távozó támadó utódja lehet idővel…
Nem volt elégedett a döntetlen után…
Ráadásul az utolsó percben győzték le a Leganest
Története során harmadszor jutott be a sorozat döntőjébe a csapat!
Joao Félix góllal, Santiago Giménez pedig gólpasszal debütált…
A mérkőzés felért egy előrehozott döntővel…
Elmaradt bajnokit pótoltak…
Már a nyáron is felmerültek a távozásáról szóló pletykák!
Közbe fognak lépni a játékvezetők
Készek megválni tőle a szezon végén!