Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Leigazolta a kieső alapemberét a Fehérvár – HIVATALOS

A korábbi várakozásoknak megfelelően a Kisvárda rutinos alapembere a Fehérvár színeiben folytatja pályafutását…

 

A Fehérvár hivatalos honlapján erősítette meg, hogy szerződtette az NB I-ből kieső Kisvárda rutinos játékosát, Bogdan Melnyket.

A 27 éves ukrán védekező középpályás 2017-ben még a másodosztályban szerződött a Kisvárdához, azóta minden sorozatot figyelembe véve 220 tétmérkőzésen 15 gólt és tíz gólpasszt jegyzett a csapat színeiben. Melnyk évek óta a várdai együttes alapembere volt, a csapat kiesésével záruló, 2023-2024-es idényben 23 bajnokin lépett pályára, míg az ezt megelőző két szezonban egyaránt 32-32 meccsen játszott a lehetséges 33-ból.

Melnyk hét és fél éven keresztül erősítette a szabolcsiakat, ez idő alatt 166 NB I-es mérkőzésen (ami kisvárdai klubrekordnak számít) lépett pályára, ezeken tíz gólt szerzett és nyolc gólpasszt osztott ki.

“Nagyon örültem a Vidi megkeresésének, sok jót hallottam a klubról és az elmúlt bő hét évben számos mérkőzést is játszottam a Fehérvár ellen. Nagyon motivált a lehetőség, tudom, hogy itt minden adott a sikeres szerepléshez, kiváló az infrastruktúra, remek a szurkolótábor és a város is tetszik, itt fogunk élni a feleségemmel és a kisfiunkkal. Természetesen a nemzetközi kupaszereplés lehetősége is nagyon motiváló volt számomra, ez is szerepet játszott a döntésemben. Mindenképp fejlődni szeretnék mint játékos, és amit biztosan megígérhetek, hogy mindig nagy szívvel fogok pályára lépni és megpróbálom kihozni a maximumot magamból. Már nagyon várom, hogy a felkészülés elején találkozhassak az új csapattársaimmal!” – nyilatkozta a Fehérvár új szerzeménye.