Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: szerződést hosszabbított veterán kapusával a Manchester City! – Hivatalos

Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester City együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy szerződést hosszabbított kapusával, Scott Carsonnal.

(Photo by Robbie Jay Barratt – AMA/Getty Images)

A Manchester City gárdája a tegnapi nap folyamán hivatalos közleményben tudatta, hogy szerződést hosszabbított harmadik számú kapusával, Scott Carsonnal. A veterán hálóőr 2019 nyarán két évre kölcsönbe érkezett a manchesteri alakulathoz a Derby Countytól, majd a kölcsönszerződés lejártával szabadügynökként leigazolták őt harmadik számú kapusnak. Carson az eddigi 5 szezonja alatt mindössze két mérkőzésen lépett pályára a City mezében, a 2020/21-es szezonban a Newcastle elleni bajnokin kapott lehetőséget, míg a 2021/22-es kiírásban a Sporting elleni BL nyolcaddöntő visszavágóján állhatott a kapuban. A klub ennek ellenére végül úgy döntött, hogy a következő idényben is számítanának a rutinos kapusra, aki aláírta az egy évre szóló hosszabbítási lehetőséget. A hivatalos bejelentés után az alábbiakat mondta Carson:

Alig várom, hogy a következő szezonban is ebben a hihetetlen csapatban dolgozhassak. Minden nap keményen dolgozom, és tanulok valami újat Peptől, és a csapat világklasszis játékosaitól. Remélem, hogy a következő szezonban is tudok segíteni a többi poszttársamnak, hogy a legjobb teljesítményt nyújtsák, miközben még több trófeáért szállunk harcba.

Scott Carson manchesteri pályafutása alapján eddig összesen 10 trófeát nyert a csapattal.