Megnyerte első hazai meccsét a Nafta a szlovén első osztályban…
Régi-új klubja 2+1 évre szóló szerződést kötött vele!
Alacsony színvonalú mérkőzést játszottak a nyitányon a csapatok…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Egy éve nincs klubja a spanyol kapusnak
A hátvéd nem szerepelt a londoni klubban az előző szezonban
Vele pótolnák Guirassyt!
A Liverpool 32 esztendős klasszis középhátvédje, Virgil van Dijk a szurkolók nagy örömére egyértelműsítette szándékát Jürgen Klopp távozását követően.
Az új menedzser, Arne Slot érkezését követően is rengeteg a kérdőjel a Liverpool nyári terveit illetően, különösen a keret összetételét tekintve. Virgil van Dijk igyekezett a maga részéről megnyugtatni a szurkolókat legutóbbi nyilatkozatával.
“Egy év hátra van még a szerződésemből, amit szeretnék kitölteni. Boldog vagyok a Liverpoolnál, amely az életem részévé vált. Csapatkapitányaként szeretném leszögezni, hogy itt leszek, és készen állok arra, hogy az új menedzserrel együtt dolgozzunk! Tudom, hogy sok változás történik majd a klub életében, de abban is biztos vagyok, hogy sikeresek leszünk.” – fogalmazott egyértelműen van Dijk a céljairól.
“Jól ismerem Arne-t (Slot), akinek elsők között gratuláltam a kinevezéséhez. Természetesen beszéltünk már többször is azóta, például a csapatról, a közös jövőről. Izgatottan várom a közös munkát, de most előtte még válogatott és az Európa-bajnokság az első!” – idézi a goal.com a Liverpool csapatkapitányát.
Megnyerte első hazai meccsét a Nafta a szlovén első osztályban…
Régi-új klubja 2+1 évre szóló szerződést kötött vele!
Alacsony színvonalú mérkőzést játszottak a nyitányon a csapatok…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Egy éve nincs klubja a spanyol kapusnak
A hátvéd nem szerepelt a londoni klubban az előző szezonban
Vele pótolnák Guirassyt!
Erre nagyon kevesen tippeltek volna az átigazolási szezon nyitásakor…
Ha a játékos menni szeretne, akkor nincsen akadálya…
Vételi opcióval vették kölcsön…
Az FC Barcelona azonban nem engedheti meg magának a játékost…
Kihívót kapott az Atletico Madrid!
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a francia címvédőnek!
Kialakultak a nyolcaddöntők párosításai…
A “gyógyszergyáriak” elmúlt idénybeli sikereinek sem volt már a részese…
Az RB Leipzig vezetőségét megdöbbentette az, hogy a katalánok idén egy eurót sem adnának a játékosért…
A hullámvölgy miatt veszélybe került a pozíciója…
Xavinak nem sikerült bizonyítani, vajon sikerrel jár Hansli Flicknél?!
A Premier League helyett közvetlen vetélytársnál folytatja…
Neves csapatokban futballozott…