Újabb igazolás a sok veterán érkező közé…
Hosszas előkészületek követően döntöttek…
Megnyerte első hazai meccsét a Nafta a szlovén első osztályban…
Régi-új klubja 2+1 évre szóló szerződést kötött vele!
Alacsony színvonalú mérkőzést játszottak a nyitányon a csapatok…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Egy éve nincs klubja a spanyol kapusnak
A hátvéd nem szerepelt a londoni klubban az előző szezonban
A magyar bajnokság (OTP Bank Liga) elmúlt idénye végén kieső Kisvárda sportigazgatója a saját felelősségét vállalva benyújtotta a felmondását…
Az élvonalból kieső Kisvárda sportigazgatója, Révész Attila az M1 aktuális csatornának beszélt a felmondásáról:
“Azzal, hogy sokkal kevesebbet tudtam a napi munkába beletenni, hibát követtem el, de különböző okok miatt nem tehettem, ezért én a héten az írásbeli felmondásomat már beadtam. A május 31-ig történő munkavégzés alatt megpróbálok mindent átadni, illetve megtalálni azt az ügyvezetőt a kft. élélre és azt a sportigazgatót, aki a későbbiekben tudja vinni az ügyet. Egy jól összerakott, anyagilag rendben lévő klubbal meglehet az esély a következő szezonra is. A szándék így is egyértelmű, hogy harcban legyünk a feljutást érő pozíciókért.”
A vártnál gyengébb szereplés okai között említette, hogy az idény elején a pálya használhatatlansága miatt sok mérkőzést kellett idegenben játszaniuk, a fiatal-szabály miatt gyengültek, novemberben edzőváltás történt, ráadásul több olyan játékos, akinek meghatározó szerepet szántak, csalódást okozott. A sportigazgató úgy látta, hogy Feczkó Tamás vezetőedzőnek kellett volna vállalnia konfliktusokat azokkal a játékosokkal, akikből így lehet kihozni a legjobbat.
Ugyanakkor Révész úgy fogalmazott, valószínűleg Feczkóval kezdi majd a klub az új idényt. A stábbal azonban nem volt elégedett, mert szerinte „a vezetőedző olyan embereket vitt maga mellé, akik csak az ő igazát, az ő személyiségét erősítették”.
“Már az elején mondtam, nagyon nehéz szezon lesz és ez be is igazolódott. Visszajött a fiatal-szabály, próbáltunk fiatal magyar játékosokat is a keretbe hozni, de ennek köszönhetően megtört a lendület, a folyamatosság, a tudatosság, ami jellemzett minket” – tette hozzá a sportigazgató.
Révész visszautalt a téli nyilatkozatára, amelyben úgy fogalmazott, hogy a játékoskeret erőssége alapján többre hivatott a csapat, de mivel ezt nem sikerült bizonyítani, azt mondta: nagy mértékű a csalódás benne.
A Kisvárda mindeközben már megkezdte kerete kialakítását a következő szezonra, ugyanis szerződtette Bíró Bencét Szegedről és Soltész Dominikot Gyirmótról.
Újabb igazolás a sok veterán érkező közé…
Hosszas előkészületek követően döntöttek…
Megnyerte első hazai meccsét a Nafta a szlovén első osztályban…
Régi-új klubja 2+1 évre szóló szerződést kötött vele!
Alacsony színvonalú mérkőzést játszottak a nyitányon a csapatok…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Egy éve nincs klubja a spanyol kapusnak
A hátvéd nem szerepelt a londoni klubban az előző szezonban
Vele pótolnák Guirassyt!
Erre nagyon kevesen tippeltek volna az átigazolási szezon nyitásakor…
Ha a játékos menni szeretne, akkor nincsen akadálya…
Vételi opcióval vették kölcsön…
Az FC Barcelona azonban nem engedheti meg magának a játékost…
Kihívót kapott az Atletico Madrid!
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a francia címvédőnek!
Kialakultak a nyolcaddöntők párosításai…
A “gyógyszergyáriak” elmúlt idénybeli sikereinek sem volt már a részese…
Az RB Leipzig vezetőségét megdöbbentette az, hogy a katalánok idén egy eurót sem adnának a játékosért…
A hullámvölgy miatt veszélybe került a pozíciója…
Xavinak nem sikerült bizonyítani, vajon sikerrel jár Hansli Flicknél?!