Hornyák Zsolt elárulta, miért tudnak sikeresek lenni az FTC ellen…
Újabb botrány a török bajnokságban…
Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Ismét új edzői munkát talált magának az egykori világbajnok olasz középpályás…
(Photo by Stuart Franklin/Getty Images)
A horvát bajnokságban (1. HNL) szereplő Hajduk Split bejelentette, hogy a következő szezontól Gennaro Gattuso lesz a csapat új vezetőedzője.
A 46 éves olasz szakember több mint egy évtizede tartó edzői karrierje nagy részében rövid ideig irányított egy-egy csapatot. Gattuso utoljára az Olympique Marseille edzője volt, melyet tavaly szeptemberben vett át, azonban már februárban megköszönték a munkáját, mindössze 24 meccsen ült a kispadon. Azt megelőzően a Valencia és a Napoli edzője volt, utóbbival Olasz Kupát nyert. Az egykori világbajnok klasszis korábban az AC Milan és a Pisa csapatát is irányította, de rövid időre megfordult Svájcban és Görögországban is. Gattuso munkásságát eddigi állomáshelyein legfeljebb átmeneti sikerek kísérték.
Január óta a magyar válogatott középpályása, Kleinheisler László is a Hajduk Split együttesét erősítette, de a kölcsönszerződése csak nyárig szólt, ezért június 30-án a játékjogát visszakerül a görög Panathinaikoszhoz.
Hornyák Zsolt elárulta, miért tudnak sikeresek lenni az FTC ellen…
Újabb botrány a török bajnokságban…
Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
Marco Baroni csapata így átmenetileg feljött a 4. helyre a tabellán!
Sorozatbeli hatodik győzelmével előzött az amszterdami gárda…
Anderson Talisca megszerezte első bajnoki gólját a Fenerbahce színeiben…
Amilyen nagy reményekkel érkezett, legalább akkora csalódást okozott Barcelonában…
Negyedik gólját szerezte az idényben…
Tovább folytatódik a fővárosi együttes veretlenségi sorozata a bajnokságban…
Egy év után máris tovább állhat…
Kapósak lettek a remek szezont futó Bournemouth játékosai…
Nyártól életbe lép a szerződésébe foglalt 52 millió eurós kivásárlási záradék!
Izgalmas meccsen vesztettek pontokat James Rodríguezék…
A maradás mellett döntött a remek formában lévő csatár!
Magabiztos siker az írek ellen…