A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
Történelmet írt a német válogatott a 2024-es futball-Eb nyitómérkőzésén, amelyen Toni Kroos is kiemelkedő teljesítményt nyújtott…
(Photo by Andrew Milligan/PA Images via Getty Images)
Álomszerű nyitánnyal rajtolt a németek számára a hazai rendezésű Eb, hiszen a skótok teljes összeomlásának köszönhetően 5-1-es végeredménnyel zárták a mérkőzést, amely az Eb történelmének legnagyobb arányú győzelme a nyitómérkőzéseket illetően.
A csapat húzóneve pedig a visszavonulását nemrég bejelentő Toni Kroos volt, aki a középpályán varázsolva mesés passzpontosságot tudott felmutatni, 102 passzból mindössze 1 darabot elhibázva, amely szintén rekordot jelent a torna történelmében, hiszen még egy játékos sem tudott ilyen pontosan passzolni, aki legalább 100 alkalommal próbálkozott.
A torna csoportköreinek folytatásában a Német válogatott a svájciakat fogadja, azonban még előtte Svájc még a mai nap folyamán összecsap a magyar válogatottal 15:00-kor.
A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…
Több mint húsz éve vezet meccseket az élvonalban…
Az angol válogatott kapusa, Jordan Pickford sem erre számított…
Állítólag a felek mindenben megegyeztek, holnap pedig érkezhet a hivatalos bejelentés!
A legendás Recoba fia egyenlített…
A továbbiakban is komolyan számolnak a játékossal a madridiak…
Újabb brazil játékos kezdheti meg európai karrierjét az ukrán együttesben…
Hornyák Zsolt elárulta, miért tudnak sikeresek lenni az FTC ellen…
Újabb botrány a török bajnokságban…
Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…