Az alapítás 120. évfordulóját ünneplik…
A manchesteri együttesnél kevés játéklehetőséget kap…
Több sztárcsapat is szeretné őt a soraiban tudni!
Nagy az érdeklődés a játékos iránt…
Az emelkedett pillanatban is a földön maradt az argentin kapitány…
Az Olympique Lyon kettős győzelemmel jutott a legjobb négy közé…
Még nem épült fel a sérüléséből…
Az argentin bajnokságban (Liga Profesional) szereplő Newell’s Old Boys megtalálta közelmúltban távozó edzője utódját…
(Photo by Marcelo Endelli/Getty Images)
A Newell’s Old Boys bejelentette, hogy a továbbiakban Sebastián Méndez lesz a csapat edzője Mauricio Larriera hónap eleji távozását követően.
A 46 esztendős tréner korábban több argentin csapat mellett Kolumbiában, Chilében és Mexikóban is dolgozott már, különösebben nagy sikert edzőként azonban még nem ért el. Méndez tavaly áprilistól 11 mérkőzésen irányította az Unión Santa Fét, majd június végén átült az általa korábban játékosként is erőített Vélez Sarsfield kispadjára, azonban az esztendő végén onnan is távozott. A Fortínt 21 mérkőzésen vezette, ebből nyolc meccset nyert meg a csapat nyolc döntetlen és öt vereség mellett.
A NOB a Liga Profesional közelmúltban indult kiírásában öt mérkőzésből kettőt nyert meg, hármat vesztett el, így hat ponttal a 18. helyet foglalja el a 28 csapatos mezőnyben.
Sebastián Méndez es el nuevo DT del Rojinegro ✔️
¡Bienvenido, Gallego! 💪🏼 pic.twitter.com/D3pwUfHB2W
— Newell’s Old Boys (@Newells) June 19, 2024
Az alapítás 120. évfordulóját ünneplik…
A manchesteri együttesnél kevés játéklehetőséget kap…
Több sztárcsapat is szeretné őt a soraiban tudni!
Nagy az érdeklődés a játékos iránt…
Az emelkedett pillanatban is a földön maradt az argentin kapitány…
Meggyőzően teljesített eddig…
Az Olympique Lyon kettős győzelemmel jutott a legjobb négy közé…
Még nem épült fel a sérüléséből…
Újabb európai klubot néztek ki a katariak
Nem elégedett csapata teljesítményével a Real Madrid támadója
A szurkolóknak üzent a szövetségi kapitány…
Harry Kane tehermentesítése lenne a feladata!
Az angol forrás már tudja…
Egyre aktívabban mozog a játékospiacon a királyi gárda…
Jonathan Tah pótlására érkezhetne!
“A győztest a valaha volt legnagyobb nyeremény illeti majd meg!”
Újabb érkező a Barcelonától…
Ha önmagában nem lett volna elég Alphonso Davies súlyos sérülése…
Törökország és Bosznia-Hercegovina következik…
Négy edző neve szerepel a fővárosi klub listáján…
Minden edző rémálma Vincent Kompany-t is utolérte Münchenben a válogatott szünet alatt…
A játékos újabb 3 évre kötelezte el magát!
Szerződése a szezon végén lejár jelenlegi csapatánál, így a milánói klub ingyen szerezheti meg…