Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Másfél évvel a legendás háromszoros világbajnok Pelé után a brazilok egykori csillagának édesanyja is elhunyt 101 éves korában…
(Photo by Monte Fresco/Daily Mirror/Mirrorpix via Getty Images)
Pelé egykori nevelőegyesülete, a brazil Santos megerősítette, hogy 101 éves korában elhunyt a háromszoros világbajnok labdarúgó édesanyja, Celeste Arantes.
A legendás labdarúgó édesanyja kezdetben ellenezte, hogy fia labdarúgó legyen de fokozatosan megváltoztatta a véleményét, ahogy Pelé egyre sikeresebb lett.
Pelé a Santosban mutatkozott be a felnőtteknél, majd vált világklasszis játékossá, a csapatot közel húsz évig, 1956 és 1974 között erősítette. Pályafutását a New York Cosmosban zárta le, amelyben 1975 és 1977 között három idényben is szerepelt.
Klubjaival szerzett trófeái mellett Pelé annak idején 1958-ban, 1962-ben és 1970-ben ünnepelhetett világbajnoki címet a brazil válogatott futballistájaként. A Seleção színeiben 92 találkozón 77 gólt szerzett. Pályafutása során 1363 mérkőzésén 1281 (más számítások szerint 1284) gólt szerzett.
Minden idők egyik legjobb labdarúgója 2022. december 29-én hunyt el életének 83. évében.
Nyugodjon békében.
O Santos Futebol Clube lamenta profundamente o falecimento de Celeste Arantes do Nascimento, mãe do nosso eterno Rei.
Nascida em Três Corações, Celeste teve uma infância difícil ao lado de seu irmão Jorge. Ainda jovem, conheceu Dondinho, com quem viveu uma grande história de… pic.twitter.com/HWkxRws6Xi
— Santos FC (@SantosFC) June 21, 2024
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…
Több mint húsz éve vezet meccseket az élvonalban…
Az angol válogatott kapusa, Jordan Pickford sem erre számított…
Állítólag a felek mindenben megegyeztek, holnap pedig érkezhet a hivatalos bejelentés!
A legendás Recoba fia egyenlített…
A továbbiakban is komolyan számolnak a játékossal a madridiak…
Újabb brazil játékos kezdheti meg európai karrierjét az ukrán együttesben…
Hornyák Zsolt elárulta, miért tudnak sikeresek lenni az FTC ellen…
Újabb botrány a török bajnokságban…
Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…