Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
Borult a papírforma az Eb csoportkörök harmadik fordulójában, ahol Ausztria mindenkit meglepve lépett a csoportja első helyére, megelőzve Hollandiát és Franciaországot…
(Photo by Dan Mullan/Getty Images)
Egészen nagy izgalmakat tartogatott az Eb D-csoportja, hiszen Hollandia, Franciaország és Ausztria is versenyben volt az első helyért, míg egyedül Lengyelország búcsúzott a kiírástól előzőleg. A mérkőzések pedig ennek megfelelően hoztak hatalmas fordulatokat a keddi játéknap folyamán.
Hollandia már a hatodik percben megkapta a hideg zuhanyt, miután Malen a torna egyik legnagyobb öngólját megrúgva juttatta a saját kapujába a labdát, így nehéz helyzetbe hozva a csapatát idejekorán. A félidőben Ausztria tartani tudta az eredményt, míg a hollandokat megfogta a korán bekapott gól.
A második etapban azonban jött a tűzijáték, a hollandok már a 47. percben ki tudtak egyenlíteni, azonban Schmid már az 59. percben válaszolni tudott. A holland gól ezúttal sem maradt el, Depay a 75. percben egyenlített, azonban az Oranje öröme nem sokáig tarthatott ki ezúttal sem, hiszen Sabitzer a 80. percben újabb gólt szerezve zárta le a mérkőzést.
Ausztria így a győzelmének és Franciaország botlásának köszönhetően csoportelsőként várhatja a folytatást az Eb könnyebbik ágán, míg Franciaország csoport másodikként került a nehezebb ágra.
Hollandia a legjobb harmadikok között folytathatja a kiírást.
Hollandia – Ausztria 2-3 (0-1)
Helyszín: Olympiastadion (Berlin) Vezette: Kruzliak I. (Svk)
Gólszerzők: Gakpo (47.) Depay (75.) ill. Malen ÖG (6.) Schmid (59.) Sabitzer (80.)
Kiállítás: – ill. –
Hollandia: Bart Verbruggen, Virgil van Dijk, Stefan de Vrij, Nathan Aké (Micky van de Ven), Lutsharel Geertruida, Jerdy Schouten, Joey Veerman (Xavi Simons), Tijjani Reijnders (Georginio Wijnaldum), Memphis Depay, Cody Gakpo, Donyell Malen (Wout Weghorst).
Ausztria: Patrick Pentz, Maximilian Wöber, Philipp Lienhart (Christoph Baumgartner), Alexander Prass, Stefan Posch, Marcel Sabitzer, Florian Grillitsch (Leopold Querfeld), Nicolas Seiwald, Marko Arnautovic (Michael Gregoritsch), Patrick Wimmer (Konrad Laimer), Romano Schmid (Andreas Weimann).
A mérkőzés videós összefoglalója:
A D-csoport állása:
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…
Több mint húsz éve vezet meccseket az élvonalban…
Az angol válogatott kapusa, Jordan Pickford sem erre számított…
Állítólag a felek mindenben megegyeztek, holnap pedig érkezhet a hivatalos bejelentés!
A legendás Recoba fia egyenlített…
A továbbiakban is komolyan számolnak a játékossal a madridiak…
Újabb brazil játékos kezdheti meg európai karrierjét az ukrán együttesben…
Hornyák Zsolt elárulta, miért tudnak sikeresek lenni az FTC ellen…
Újabb botrány a török bajnokságban…
Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!