Nem elégedett csapata teljesítményével a Real Madrid támadója
A szurkolóknak üzent a szövetségi kapitány…
Harry Kane tehermentesítése lenne a feladata!
Az angol forrás már tudja…
Egyre aktívabban mozog a játékospiacon a királyi gárda…
Jonathan Tah pótlására érkezhetne!
“A győztest a valaha volt legnagyobb nyeremény illeti majd meg!”
Újabb érkező a Barcelonától…
Ha önmagában nem lett volna elég Alphonso Davies súlyos sérülése…
Törökország és Bosznia-Hercegovina következik…
Tovább folytatódott Belgium gyenge szereplése, ezúttal az ukrán válogatott nehezítette meg Tedesco dolgát, így a belgák a csoportjuk második helyéről várhatják a folytatást…
(Photo by Chris Ricco – UEFA/UEFA via Getty Images)
A legerősebb kezdőjét küldte a pályára a belga válogatott, hiszen az Ukrajna elleni zárómérkőzésen még bármi megtörténhetett az E-csoportban, azonban a belgák ezúttal sem tudtak győzni, és így igen nehéz helyzetbe hozták magukat az egyenes kieséses szakaszra.
Az első félidő folyamán ugyan a belgák nagyobb lendülettel kezdték meg a mérkőzést, Lukaku helyzetei ezúttal is elmaradtak, így Ukrajna megúszta a korai rohamozásokat és gól nélküli döntetlennel tudta zárni az első 45 percet.
A második etapban már a belgák is jóval fáradtabban játszottak, így Ukrajna és Belgium számára is adódtak helyzetek a mérkőzés megnyerésére, azonban a gól ezúttal is elmaradt, a felek rúgott gólok nélkül zárták a mérkőzést.
A csoport helyzete így különösen pikánsan alakult, hiszen Románia a másik mérkőzésen elért pontjának köszönhetően a csoportja élén végzett, míg Belgium másodikként várhatja a folytatást, ahol a halálágon Franciaország várja őket a legjobb 16 között.
Ukrajna – Belgium 0-0 (0-0)
Helyszín: MHPArena (Stuttgart) Vezette: Taylor A. (Eng)
Gólszerzők: – ill. –
Kiállítás: – ill. –
Belgium: Casteels; Thaete, Faes, Vertonghen, Onana, Castagne, Tielemans, De Bruyne, Trossard, Doku, Lukaku.
Ukrajna: Trubin; Svatok, Yaremchuk, Zabarnyi, Sudakov, Mykolenko, Brazhko, Shaparenko, Matviyenko, Tymchyk, Dovbyk.
A mérkőzés videós összefoglalója:
Az E-csoport állása:
Nem elégedett csapata teljesítményével a Real Madrid támadója
A szurkolóknak üzent a szövetségi kapitány…
Harry Kane tehermentesítése lenne a feladata!
Az angol forrás már tudja…
Egyre aktívabban mozog a játékospiacon a királyi gárda…
Jonathan Tah pótlására érkezhetne!
“A győztest a valaha volt legnagyobb nyeremény illeti majd meg!”
Újabb érkező a Barcelonától…
Ha önmagában nem lett volna elég Alphonso Davies súlyos sérülése…
Törökország és Bosznia-Hercegovina következik…
Négy edző neve szerepel a fővárosi klub listáján…
Minden edző rémálma Vincent Kompany-t is utolérte Münchenben a válogatott szünet alatt…
A játékos újabb 3 évre kötelezte el magát!
Szerződése a szezon végén lejár jelenlegi csapatánál, így a milánói klub ingyen szerezheti meg…
Több csapat is érdeklődik a játékos iránt, a liverpooliak ezért szorgalmazzák a szerződésének a meghosszabbítását…
A várva-várt igazolás védőposztra!
Kétgólos hátrányból ikszeltek Kolumbiában…
Ruben Amorim egy honfitársát csábítaná Angliába…
Mindeközben az FC Barcelona is figyeli a játékost…
A szaúdi élvonalból élénken érdeklődnek a játékos iránt…
Újabb nemzet kvalifikálta magát a tornára…
Kolumbia kétgólos előnyben sem tudott nyerni; Uruguay nem bírt Bolíviával a magaslaton…
A szezon végeztével szögre akasztja a stoplist a veterán hátvéd
Az említett játékos szerződése magába foglal egy 52 millió eurós kivásárlási záradékot, mely csupán július 1-től egészen július 15-ig lesz érvényes…
Négy játékos is betalált a Messi nélküli argentin válogatottban…