A Shamrock Rovers és a Vikingur is váratlan győzelmet aratott!
A Fenerbahce és az Ajax is magabiztos előnyt szerzett a visszavágóra…
Három évre kötelezte el magát!
A magyar válogatott támadó gyönyörű kapásgólt szerzett…
Meglepőt húzott Robbie Keane, csapata pedig lépéselőnyben a Viktoria Plzen ellen.
Kulcsjátékossá nőtte ki magát Simone Inzaghi csapatában!
Komoly érvágás ez Mikel Arteta csapatának!
Legutóbb a DAC-nál játszott…
A torna során remekül futballozó Lamine Yamal rögtön az Eb elején egy csúcs felállításával kezdett, már ami a debütálást és gólpasszokat illeti, majd kedd este, mondhatni a franciák ellen eljött az igazán nagy áttörés a számára a rekordok terén.
(Photo by Alex Livesey/Getty Images)
Mint arról mi is beszámoltunk, az FC Barcelona mindössze 16 esztendős szuper-tehetsége meglőtte jól megérdemelt gólját az Európa-bajnokságon a Franciaország elleni elődöntőben, azt a gólt, amellyel immáron ő lett a legfiatalabb gólszerző egy kontinenstornán!
Yamal 16 éves és 362 naposan talált a kapuba amivel alaposan ‘ráelőzött’ az eddigi csúcstartó, még a 2004-es tornán betaláló svájci Johan Vonlathenre, aki 18 éves és 141 napos volt – Lamine Yamal még csak meg sem született akkoriban!
Következhet az újabb csúcs a Barca szuper-tehetsége előtt, ugyanis azzal, hogy a spanyol válogatott a döntőbe jutott a németországi tornán, Yamal amennyiben betalálna a berlini fináléba, természetesen az Eb-döntők tekintetében is a legfiatalabb gólszerző lehetne, megdöntve egy több mint fél évszázados csúcsot: Pietro Anastasi 20 évesen és 64 naposan lőtt gólt az 1968-as döntőben az Olaszország – Jugoszlávia találkozón!
A Shamrock Rovers és a Vikingur is váratlan győzelmet aratott!
A Fenerbahce és az Ajax is magabiztos előnyt szerzett a visszavágóra…
Három évre kötelezte el magát!
A magyar válogatott támadó gyönyörű kapásgólt szerzett…
Meglepőt húzott Robbie Keane, csapata pedig lépéselőnyben a Viktoria Plzen ellen.
Kulcsjátékossá nőtte ki magát Simone Inzaghi csapatában!
Öt év után hagyta el az angyalföldieket…
Komoly érvágás ez Mikel Arteta csapatának!
Legutóbb a DAC-nál játszott…
Négy év után váltott klubot a korábbi MVP…
Az új megállapodása 2029 nyaráig szól!
Ráadásul a helyettesét is elvesztették a ‘londoni kékek’…
A Viktoria Plzen elleni első meccs előtt…
Mindketten jelentős mérföldkövet értek el…
Köztük a Chelsea vagy a PSG korábbi játékosával…
Jól sikerült az első meccs Spanyolországban…
A védelemének a tengelyét erősítené meg a madridi alakulat…
A német válogatott középhátvéd nem újítja meg szerződését a gyógyszertáriakkal…
Hosszútávú szerződést írt alá…
18 év utn ülhet le újra a csapat kispadjára…
Nem az olasz csapatok napja volt a szerdai…
Az Everton az utolsó percekben tudta meglepni a listavezetőt…
Ezúttal egy az 1993/1994-es idény óta fennálló csúcsot döntött meg!