A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
Az Ausztriában edzőtáborozó Ferencváros szerdán újabb felkészülési mérkőzést játszott…
(Photo by Andrea Martini/NurPhoto via Getty Images)
A Ferencváros a szerdai felkészülési mérkőzésén 3-1-es győzelmet aratott a horvát élvonalbeli NK Istra 1961 ellen az ausztriai edzőtáborban rendezett négyszer 30 perces felkészülési mérkőzésen.
A zöld-fehérek a második “negyedben” egyre aktívabban játszottak, A 46. percben Ben Romdhane került helyzetbe, ám éles szögből leadott próbálkozását védte Majkic. Három perccel később Kehinde passza után Alekszandar Pesics lőtt a kapuba, ezzel megszerezve a vezetést. A folytatásban is a magyar csapat dominálta a játékot, a 60. percben ennek ismét meglett az eredménye, egy nagyszerű kiugratás után Alekszandar Pesics higgadtan verte meg védőjét, majd ballal lőtt a kapuba.
80. percben egy szöglet után szépített az Istra, Ivanisevic volt eredményes. A gól után lendületbe jöttek a horvátok, kétszer is veszélyeztettek, de Dibusz mindannyiszor magabiztosan védett. Az utolsó harmincperces játékrészre teljes sorcserét eszközölt Pascal Jansen, és a 93. percben Traoré veszélyeztetett, de ballábas lövése nem találta el a kaput, majd a túloldalon Varga Ádámnak kellett bravúrt bemutatnia. A 99. percben Fortune Bassey talált a kapuba egy szépen végig játszott akció végén. A fradi.hu beszámolója szerint minden játékoson érződött, hogy szeretnének bizonyítani vezetőedzőnek, így továbbra is nagy iramot diktálak, rendre ott voltak a horvátok kapuja előtt. A 109. percben Szevikjan előtt adódott lehetőség, de hiába, a partjelző lest intett.
Ferencváros – NK Istra 1961 (horvát) 3-1 (2-0)
Gólszerzők:Pesics (49., 60.), Bassey (91.), ill. Ivanisevic (80.)
Ferencváros : Dibusz – Botka (Aaneba, a szünetben), Knoester, Cissé, Ramírez – Loncar, Esiti (Owusu, 72.), Tóth A. – Ben Romdhane (Traoré, 72.), Pesics, Kehinde
Ferencváros – a 91. perctől: Varga Á. – Makreckis, Abena, Raul Gustavo, Civic – Maiga, Katona B. – Traoré, Bassey, Szevikjan – Kodro
A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…
Több mint húsz éve vezet meccseket az élvonalban…
Az angol válogatott kapusa, Jordan Pickford sem erre számított…
Állítólag a felek mindenben megegyeztek, holnap pedig érkezhet a hivatalos bejelentés!
A legendás Recoba fia egyenlített…
A továbbiakban is komolyan számolnak a játékossal a madridiak…
Újabb brazil játékos kezdheti meg európai karrierjét az ukrán együttesben…
Hornyák Zsolt elárulta, miért tudnak sikeresek lenni az FTC ellen…
Újabb botrány a török bajnokságban…
Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…