Sorozatban harmadik meccsén maradt pont nélkül a DVSC!
A belga támadó egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a sikerből!
November környékén térhet vissza!
Lassana Diarra esetére hivatkoznak az ügy kapcsán
Az olasz edző szerint változtatni kell a játékukon
Négy játékos először kapott behívást a nemzeti csapatba…
Péntekről szombatra virradóra három mérkőzést játszottak le a dél-amerikai zóna világbajnoki selejtezői közt, beleértve Luis Suárez búcsúmeccsét az uruguayi válogatottban, valamint Brazília és a Copa-döntős Kolumbia aktuális fellépését…
(Photo by Andre Ricardo/Eurasia Sport Images/Getty Images)
A dél-amerikai kvalifikációs sorozat második helyén álló Uruguay a jelentős mezőnyfölény ellenére csak gól nélküli döntetlent játszott Paraguay ellen. Marcelo Bielsa együttese az egész mérkőzés ideje alatt többet támadott, ugyanakkor az ellenfél kapujára kevés veszélyt tudott jelenteni, miközben inkább az ellenfél előtt adódtak lehetőségek. A válogatottól elköszönő Luis Suárez végig játszotta az utolsó meccsét a Celeste színeiben, de ő sem tudta győzelemhez segíteni csapatát. A döntetlen ellenére az uruguayiak továbbra is tartják a második helyüket Argentína mögött, míg a paraguayi válogatott az interkontinentális selejtezőt érő hetedik helyen tanyázik.
Uruguay – Paraguay 0-0 (0-0)
Gólszerzők: – ill. –
A gyengélkedő Brazília az előző három selejtezős vereségét javítva, 1-0-s győzelmet aratott Ecuador ellen egy küzdelmes mérkőzésen. A Selecao ugyan a meccs elejétől mezőnyfölényt tudott kialakítani, eleinte képtelen volt érdemi helyzetet kidolgozni az ecuadori kapu előtt, miközben a vendégek az ellentámadásokból veszélyeztettek. Az első félóra végéhez közeledve egy hosszú támadás végén Rodrygo megpattanó lövése talált uat Galindez kapujába. A második félidő ugyan valamivel nyíltabb játékot hozott, a brazilok biztosan őrizték vezetésüket, újabb gólt azonban képtelenek voltak szerezni, így a találkozó a lefújásig nyílt maradt. Végül azonban az ötszörös világbajnok otthon tartotta a három pontot, és felkapaszkodott kvalaifikációs sorozat negyedik helyére, megelőzve a hatodikra visszacsúszó Ecuadort.
Brazíla – Ecuador 1-0 (1-0)
Gólszerző: Rodrygo (30.), ill. –
A játéknap harmadik mérkőzésén Peru és Kolumbia 1-1-es döntetlent játszott egymással. Az idei Copa Américán döntőt játszó kolumbiaiak hiába léptek fel kezdeményezőbben a nyeretlen sereghajtó ellen, az első félidőben ők sem igazán tudtak helyzetet kialakítani, így 45 perc alatt nem esett gól, miközben a mezőnyjáték dominált. A szünet után sem sokat változott a játék képe, Kolumbia továbbra sem talált fogást ellenfelén. A 68. percben aztán a hazaiak némileg váratlanul vezetést szereztek, egy jobb oldali beadást követően Alexander Callens kotorta be a játékszert közelről a hálóba. Kolumbia a hajrában még jobban rákapcsolt az egyenlítés érdekében, és az utolsó tíz percen belül J. Rodríguez szögletét a rövid saroknál Durán csúsztatta tovább, melyet Luis Díaz közvetlen közelről a hálóba bólintott. Ezzel a “kávékészítők” a rendes játékidőben továbbra is veretlenek Néstor Lorenzo irányításával, és a mezőny egyetlen tagjaként nem találtak még legyőzőre a vb-selejtezőkön, ellenben Peru a három döntetlenjével továbbra is sereghajtó.
Peru – Kolumbia 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Callens (68.), ill. L. Díaz (82.)
A dél-amerikai kvalifikációból az első hat helyezett automatikusan kijut a következő világbajnokságra, míg a hetedik helyen végző csapat pótselejtezőt fog játszani a részvételért.
Bolívia – Venezuela 4-0
Argentína – Chile 3-0
Uruguay – Paraguay 0-0
Brazíla – Ecuador 1-0
Peru – Kolumbia 1-1
Sorozatban harmadik meccsén maradt pont nélkül a DVSC!
A belga támadó egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a sikerből!
November környékén térhet vissza!
Ám van egy másik nagy hiányzó is a keretben
Lassana Diarra esetére hivatkoznak az ügy kapcsán
Az olasz edző szerint változtatni kell a játékukon
Négy játékos először kapott behívást a nemzeti csapatba…
Felfedte a nyári kontinensviadal alatti sérelmeit…
Bejelentést tett az Európai Unió…
Üzenet a madridi vezetőségnek is?!
Az idényben harmadszor lesz tele a Fehérvári úti Stadion…
Minden jelenlegi PL-csapatot alulmúlnak…
Három vereség után javítottak a rióiak…
NB I, La Liga, Serie A és Bundesliga mérkőzést is rendeznek…
Hosszabb kihagyásra számíthat…
Így értékelt Pascal Jansen a Spurs elleni vereség után…
A Fiorentina hozta a kötelezőt jóval gyengébb erőket képviselő walesi ellenfelével szemben…
Vereséget szenvedett az AS Roma, kitömte a Rangerst a Lyon…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A találkozó hajrájában egy gólpasszt is kiosztott a magyar válogatott játékos…