Sorozatban harmadik meccsén maradt pont nélkül a DVSC!
A belga támadó egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a sikerből!
November környékén térhet vissza!
Lassana Diarra esetére hivatkoznak az ügy kapcsán
Az olasz edző szerint változtatni kell a játékukon
Négy játékos először kapott behívást a nemzeti csapatba…
A Puskás Akadémia húzóembere a továbbiakban légiósként szerepelhet, miután hoszú távú szerződést kötött új klubjával…
(Photo by Martin Rose – FIFA/FIFA via Getty Images)
A szlovén Maribor 2027 nyaráig szóló szerződést kötött a Puskás Akadémia szélsőjével, Komáromi Györggyel.
A mindkét szélen bevethető 22 esztendős labdarúgó 13 éves korától a felcsúti akadémián nevelkedett. Komáromi azóta megfordult az NB II-es Csákvárban, míg a Puskás Akadémia színeiben minden sorozatot figyelembe véve 121 mérkőzésen 18 gólt és 13 gólpasszt regisztrált.
Komáromi az elmúlt hat évben rendszeres szereplője volt a különböző korosztályos válogatottaknak, a felnőtt nemzeti csapatban még nem mutatkozott be.
A felcsúti klub közleményben erősítette meg a játékos távozását, kiemelve, hogy Sallai Roland játékjogának 2017-es értékesítése után Komáromiért kapta eddig a második legnagyobb összeget története során.
“Amikor hallottam a Maribor ajánlatáról, a projekt megismerése után beszéltem a szüleimmel, és habozás nélkül eldöntöttem, hogy a legnagyobb hagyományú szlovén klubban fogok szerepelni. Huszonkét évesen már száz meccsem van a magyar élvonalban, és úgy érzem, most már készen állok arra, hogy magasabb szinten is megmutassam a képességeimet. Válogatott szinten is van már némi tapasztalatom, eddig ötvenháromszor szerepeltem a junior-válogatottban és ott voltam a tizenhét éven aluliak világbajnokságán is. Meggyőződésem, hogy a Mariborral közösen el tudjuk érni a céljainkat, amelyekhez gólokkal és gólpasszokkal szeretnék hozzájárulni. Már megnéztem a csapat néhány meccset, és biztosíthatom a klub szurkolóit, hogy együtt sok szép dolgot fogunk elérni. Együtt!” – nyilatkozta a magyar játékos új csapatánál.
Sorozatban harmadik meccsén maradt pont nélkül a DVSC!
A belga támadó egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a sikerből!
November környékén térhet vissza!
Ám van egy másik nagy hiányzó is a keretben
Lassana Diarra esetére hivatkoznak az ügy kapcsán
Az olasz edző szerint változtatni kell a játékukon
Négy játékos először kapott behívást a nemzeti csapatba…
Felfedte a nyári kontinensviadal alatti sérelmeit…
Bejelentést tett az Európai Unió…
Üzenet a madridi vezetőségnek is?!
Az idényben harmadszor lesz tele a Fehérvári úti Stadion…
Minden jelenlegi PL-csapatot alulmúlnak…
Három vereség után javítottak a rióiak…
NB I, La Liga, Serie A és Bundesliga mérkőzést is rendeznek…
Hosszabb kihagyásra számíthat…
Így értékelt Pascal Jansen a Spurs elleni vereség után…
A Fiorentina hozta a kötelezőt jóval gyengébb erőket képviselő walesi ellenfelével szemben…
Vereséget szenvedett az AS Roma, kitömte a Rangerst a Lyon…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A találkozó hajrájában egy gólpasszt is kiosztott a magyar válogatott játékos…