Sorozatban harmadik meccsén maradt pont nélkül a DVSC!
A belga támadó egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a sikerből!
November környékén térhet vissza!
Lassana Diarra esetére hivatkoznak az ügy kapcsán
Az olasz edző szerint változtatni kell a játékukon
Négy játékos először kapott behívást a nemzeti csapatba…
Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága a szerdai ülésén több kérdést illetően is döntést hozott…
(Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images)
Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága (FEB) a szerdai ülésén több első- és másodosztályú csapatot szankcionált.
A FEB összevont eljárás alapján a Fehérvár FC-t, az MTK elleni hazai és az Újpest elleni idegenbeli mérkőzésein a rend megzavarásával kapcsolatos szurkolói cselekményeiért (megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálása és konkrét személy szidalmazása) pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.
Továbbá a Zalaegerszeg klubtulajdonosát, Végh Gábort a játékvezetéssel kapcsolatos nyilatkozata miatt írásbeli megrovásban részesítették, miután a klubvezető kifogásolta a DVSC elleni mérkőzés bírójának munkáját.
A másodosztályban szereplő BVSC-t ugyancsak pénzbüntetésre köteleztek. A zuglói klub a FEB határozata értelmében nem teljesítette a labdarúgójával szembeni, szerződésben vállalt kötelezettségét. Amennyiben a határozat jogerőre emelkedéséig a szerződésben vállalt kötelezettségét nem teljesíti, a határozat jogerőre emelkedésének napjától kezdve a sportszervezetet az igazolási és átigazolási jogból 8 (nyolc) hónapra kizárja.
Sorozatban harmadik meccsén maradt pont nélkül a DVSC!
A belga támadó egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a sikerből!
November környékén térhet vissza!
Ám van egy másik nagy hiányzó is a keretben
Lassana Diarra esetére hivatkoznak az ügy kapcsán
Az olasz edző szerint változtatni kell a játékukon
Négy játékos először kapott behívást a nemzeti csapatba…
Felfedte a nyári kontinensviadal alatti sérelmeit…
Bejelentést tett az Európai Unió…
Üzenet a madridi vezetőségnek is?!
Az idényben harmadszor lesz tele a Fehérvári úti Stadion…
Minden jelenlegi PL-csapatot alulmúlnak…
Három vereség után javítottak a rióiak…
NB I, La Liga, Serie A és Bundesliga mérkőzést is rendeznek…
Hosszabb kihagyásra számíthat…
Így értékelt Pascal Jansen a Spurs elleni vereség után…
A Fiorentina hozta a kötelezőt jóval gyengébb erőket képviselő walesi ellenfelével szemben…
Vereséget szenvedett az AS Roma, kitömte a Rangerst a Lyon…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A találkozó hajrájában egy gólpasszt is kiosztott a magyar válogatott játékos…